Hülye kérdés, nulla pont

Jön a harmadik? Tervezett baba? Ugye nehéz?  Hány gyereket akarsz? A férjed is akarja? Miből fog egyetemre járni? A gyerek veletek alszik? És nem nyomjátok agyon? És hogy éltek házas életet? A férjedet nem zavarja? Arra gondoltál, hogy zavarja, de nem mondja? És hogy fogod kiszoktatni? És akkor minek a kicsi ágy? És hogy fog egyedül elaludni a gyerek, ha te elaltatod esténként? Még szopik a gyerek? Meddig fogod szoptatni? Nem eszik? Hogyhogy nem eszik? Nyolc hónaposan nem kellene még ennie? Nem lesz xyz hiánya? Nem kellene legalább vasat adni? Ha nem eszik miért nem választod el? Hogy bírod még, hogy a melleden lógjon? Hogy mész el bárhova is a gyerek nélkül?  Hogyhogy viszed magaddal mindenhova? És mi van ha éhes? És mi van ha álmos? Hogyhogy a kendőben alszik? Az nem árt a gerincének? És a te hátad nem fáj?  És mi lesz, amikor nagyobb lesz, akkor is viszed magaddal? Hogy tartod csendben?Miért nem használsz babakocsit? Az nem jobb a gyerek gerincének? Hogyhogy nem lehet vele kényelmesen közlekedni? És akkor mire kell nektek babakocsi? Más miért használja? Miért nincs a lányodnak fülbevalója? Ha van, akkor miért nincs betéve? Hogyhogy kiviszed a gyereket hat hét előtt? Nem félsz, hogy megigézik? Nem félsz, hogy elkap valamit? Nem félsz, hogy megfázik? Miért csak egy sapka van a fején? Miért nincs sapka a fején (nyáron)? Jó ötlet szélben kivinni a gyereket? Miért jösztök ki esőben? Nem jártok babafejlesztésre? Nem tanítod angolra/románra? Miért nem tanítod számolni? Hogyhogy ismeri az ötéves a betűket? És mit fog akkor első osztályban csinálni? Miért engeded, hogy az elefántot kékre fesse? Miért van a napnak szeme, szája?

Hosszú éveken keresztül próbáltam türelmesen elmagyarázni, hogy mit miért teszek. Körülbelül így.

Igen, Igen. Nem nehezebb, mint eddig. Igen. Majd akkor meglátjuk. Igen, mert éjszaka szoptatok és kényelmetlen folyton sétálni. Soha nem. Van más szoba, más ágy  (és sok más alkalmas hely) a házban. Nem zavarja. Az ő ötlete volt. Ha zavarja és nem mondja, akkor meg az ő problémája. (De ő nem gyáva nyúl, ha valami nem tetszik, akkor azt közli. A gombapaprikást sem eszi meg, mert nem szereti a gombát). Mesével és türelemmel maximum egy hét alatt ki lehet szoktatni. A kicsi ágy dísznek van, meg nappalra. Majd elalszik egyedül is, amikor itt lesz az ideje. Igen. Ameddig szükséges. Nem eszik, mert elég neki az anyatej. Hiába próbálom, nem hajlandó megenni az ételt. Ha hiánya lesz, akkor majd elkezd enni. Nem adok sem vasat, sem kalciumot  mert amire szüksége van azt megkapja. Nem választom el, mert az elsővel megpróbáltam, nem evett jobban és még a félsz is bennem volt, hogy nem eszik eleget. Nem lóg a mellemen, csak szopik. Néha többet, néha kevesebbet. Nem megyek a gyerek nélkül szinte sehová. De ha igen, akkor az apja vigyáz rá, amíg hazaérek. Ahol én elférek, ott ő is. Ha éhes megszoptatom (mert a mellem nálam van), ha fáradt elalszik ölben. A kendőben kifejezetten szeret aludni. Nem árt a gerincének. Bizonyítottan nem. Nem fáj a hátam jobban, mintha a babakocsit emelgetném folyton. A nagyobbakat is viszem magammal, ha kedvük van jönni. Megtanítom, hogy mikor hogyan kell viselkedni. Ha nem akar csendben ülni, akkor én is távozom. Nagyobbacskán már nem is jön, ha úgy érzi nem tud csendben maradni. Használok babakocsit, csak ritkán. Nem vagyok meggyőződve, hogy jobb a gerincének. A parkoló autók, a lépcsők, a nagy tömeg mind akadályozza a babakocsit. De jól alszik benne a gyerek a diófa alatt. A macska is szeretné, de nem közös tulajdon. Mást meg meg lehet kérdezni, hogy miért használja. Van fülbevalója. Majd betéteti, ha ő úgy akarja. Én nem döntök ebben a kérdésben helyette, főleg, hogy a betétetés fizikai fájdalommal jár és visszafordíthatatlan. (És mindez azért, hogy szebbnek lássék, vagy, hogy száz méterről látszódjon, hogy lány?) Én is kimegyek, így őt is viszem. Nem. Ha úgy van, akkor a nagyobb testvéreitől vagy a látogatóktól is elkaphatja. Nem fázik, mert fel van öltöztetve, a kendőben meg én is melegítem. Nekem egy sincs, neki elég egy. Ha majd az enyémen lesz egy, akkor neki felhúzom a kapucniját is. 20 fok felett nem kell fejfedő. A friss levegő kell, ha én kimegyek, ő is jöhet. Nem fejlesztem a gyereket. Előbb az anyanyelvét tanulja meg, a többi jöhet utána. Számol majd, amikor szüksége lesz rá. Ismeri a betűket, mert érdekli. Első osztályban majd a tanítónővel biztosan kapnak valami más tanulnivalót. Honnan tudod, hogy az nem egy játék elefánt? Miért ne?

Aztán most már gondolok magamban mindenfélét és nyomom én is a hülye kérdéseket. Valahogy így:

Mosolygok (szerinted mitől nagy a hasam, dinnyemagot nyeltem?). Mosolygok és bólintok (Tervezett, de ha még egyszer megkérdik tőlem, akkor azt is elmesélem, hogy mikor és hogyan fogant) Van olyan, hogy könnyű, amikor kisgyerekekről van szó? Négyet legalább, te? Az enyém igen, a tiéd hányat szeretne? Ha így megy fel az üzemanyag ára miből fogsz tankolni egy év múlva? (Jó, hogy ez a jövő zenéje, de az én gyerekeim egyetemi költségei égető kérdés) Miért, a tiétek nem? Hallottál-e már olyat, hogy valaki agyonnyomta a gyerekét álmában? Nagyon jól köszönöm, és ti? Nem (de nem azért mert meggondolatlan vagyok, hanem mert elég jól tudja képviselni az érdekeit). Te hogy fogod kiszoktatni a kiságyból? Napközben használjuk. Esti mese után maguktól elalszanak. És a tiéd? Te meddig szoptattad? Mit eszik? Ő nem tud róla, hogy kellene, a tiéd mióta eszik? Aki eszik, annak nem lehet xyz hiánya? Ha eszik, akkor miért szoptatsz? Hogy van türelmed naponta többször kiskanállal etetni? Hogy mész el bárhova is gyerek nélkül? Jól (választásom nem nagyon van. Ha lenne is akire hagyni, a mellemet nem hagyhatom otthon. Így az evés kipipálva, alvási rituálé is). Kendőben jól és hosszasan alszik, de, hogy győzhető meg a gyerek, hogy kiságyban aludjon? Az ölben hordozás nem árt? (Akkor a kendő sem) Az én hátam fáj, de nem a kendőzéstől. A tiéd? (Persze, hogy a tiéd is, mert emelgetni meg rakosgatni a babát eleve megterhelő.) Miért, te mit teszel a gyerekeiddel/kutyáddal? Sok türelemmel (néha az altatón is gondolkodom, de csak a nagyon kétségbeesett pillanataimban). Miből gondolod, hogy nem? Attól, hogy fekszik, miért lenne jobb? Próbáltál egy szűk, zsúfolt utcán végighaladni, miközben tolsz magad előtt egy méteres járgányt? (néha benne egy üvöltő gyerekkel, aki ölbe akar menni? Vagy netalán egy üres babakocsival közlekedni, miközben a gyereked viszed az öledben, hogy ne bőgjön?)(Mire is kell a babakocsi? Jó kérdés. Nem kell, de ha már van, akkor használjuk.Valahogy úgy, mint a kiságyat.) Miért kell egy csecsemőnek ékszer? Miért szúrjam én ki a fülét? (Ilyen logika alapján tetováltathatnám a karjára, hogy I love Anya) Hogy bírod ki, hogy 6 hétig nem mozdulsz ki a házból? Miért, kellene? Otthon nincsenek kórokozók? Csóválom a fejem (nem jobban, mint attól, hogy én megfázok) Miért kellene kettő? (Ez a nyuszikás vicc gyerekváltozatban). Miért kellene? (Rajtad sincs, rajtam sincs). Jobb ötlet még a “széltől is védeni?” (És figyelem, hogy érti-e az apropót). Mit kellene fejleszteni? (Ez nem egy számítógép, fejlődik szakember nélkül is). Te tanítod???? Miért lenne szüksége a számolásra 2 évesen? Miért ne ismerné? (Ragasszam le a szemét, dugjam be a fülét, hogy nehogy megtanulja?) Gondolod, hogy az egyetlen lesz, aki ismeri a nyomtatott betűket? Miért szóljak én bele az ő alkotásába? (Ilyen logika alapján Picassonak is ki kellett volna valaki ossza az eszet, hogy az embereknek a szeme egymás mellett van)

Ha még olvasol, akkor azt is elmondom, hogy miért irritál engem ez a jelenség. Mert ez egy álca, a kérdések álkérdések. A kérdező nem arról akar információt szerezni, hogy ti hogyan éltek, vagy miért éltek így. Ezek értékítéletek. Csakhogy nem csattanhatsz fel, hogy ez a mi dolgunk, hisz ő csak egy érdeklődik. Micsoda hisztis némber vagy… Itt van a csapda. Ő a biztonságos érdeklődő pozíciójából kérdőjelezi meg a te döntéseid helyességét vagy jogosságát.  Ilyenkor a legjobb módszer a direkt visszakérdezés lenne: Azt akarod mondani, hogy a gyerekemnek árt, hogy velem alszik? Azt akarod mondani, hogy elhanyagolom a férjem és azért nincs (a te feltételezéseid szerint) szexuális kapcsolatunk, mert a gyerek velünk alszik? De ezt igen kevesen vállaljuk be, mert a konfrontálódást nem szeretjük. Pedig ez biztosan kimozdítaná a kérdezőt a felsőbbrendű, tudás birtokában levő, kényelmes pozícióból. A másik csapda, hogy magyarázod a bizonyítványod, esetleg igazat adsz neki (még akkor is, ha nem úgy gondolod). Amikor magyarázkodsz, akkor információt adsz ki magadról, ami újabb kérdésekre ad lehetőséget. Mindezt úgy, hogy a másik álláspontjáról semmit nem tudsz. Akkor már dobjuk vissza a labdát a másik térfelére, kérdezzünk mi is. Ha velünk egy hajóban evező személyről van szó, akkor szemtanúja lehetünk annak, amikor ő bizonytalanodik el. Ha idősebb valakiről van szó, akkor meddő a vita, mert nem tudod bebizonyítani, hogy az nem úgy volt. Akkor a legrövidebb menekülőút az, ha viccesre fogjuk a dolgot. (A gyerek még nem bilizik? Sajnos nem, de előbb vagy utóbb fog. Biztos nem fog pelenkában oviba menni. És széles mosoly.)

Nagyon szívesen beszélek arról, hogy mit miért teszek, ha érzem, hogy a beszélgetőpartnerem valóban érdekli a dolog. Ennek az egyik jele, hogy ő is megoszt valamit. Amikor kitesszük mindketten önmagunkat, megosztjuk a kételyeinket és kérdéseinket, akkor van értelme a kérdésnek. Mert akkor ketten keresünk választ valamire úgy, hogy egyikünk sem hiszi, hogy ő birtokolja a tuti megoldást. Így van értelme kérdezni és válaszolni is.

Reklámok

Az anyatársadalomról…

túl sokat beszélünk. Úgy tűnik, hogy ez egy színes, jól taglalt társadalom. Azt mellőzzük, hogy nem alanyi jogon hanem szabálykövetés árán helyezkedünk. Első szülésem után bekerültem ebbe a közösségbe, elnyertem méltó helyem. Ilyen értelemben, anyának lenni előrelépés volt… Háromgyerekesnek lenni azonban már kérdéses. Mert egy bizonyos gyereklétszám után, már nem tartozik az ember leánya a “normális” nők társaságába. Harmadik várandósságom alatt tudatosult bennem a kasztrendszer, amikor folyamatosan átirányítottak egy másik létformába.Sajnálkozva búcsúztak el tőlem a kétgyerekesek, a karrieristák, az egykézők és a szinglik…

A jelzések szerint a háromgyerekes anyának nem lehet élete a családon túl, mert ha van, akkor  minek szült hármat. Megszültem a harmadik gyerekem, kerek a világ, feszülök a tenni akarástól, de folyton beleütközöm abba az elvárásba, hogy NE LEGYEN SAJÁT ÉLETEM. Miért is vágyom valamire, ami nem pelenka kiárusítás vagy olcsó virsli?

De hát én rontottam el, mert megvolt mindenem: két szép gyerek, egy fiú és egy lány,állás, ház, autó. Mondta is a nőgyógyász, hogy elköti a petevezetékem. De én nem akartam, sőt szültem egy harmadikat. És az autót is ki kell cserélni, mert nem fér el benne rendesen a három gyerekülés.

Ezzel az utóbbi mondattal nyugodtan elfoglalhatnám a kényelmes helyem a sokgyerekes anyák bugyrában, de nem akarom. Mert komoly elképzelés és elváráslista van ott is. A sokgyerekes anya élelmes, van ideje mindenre. Ha mégsem, akkor vicces posztokat ír arról, hogy fut a ház, de így van jól, mert a gyerekek legalább boldogok. A sokgyerekes anya nem jut el a fodrászhoz sem, mert ez nem prioritás. Néha a fogászatra sem, de arról nem ír, mert elveszítené a fogorvos olvasóit. Na én járok mindkét helyre(fogászok, fodrászok nyugodtan iratkozhatnak a követők közé). Szóval engem a karrierista anya bugyra után a sokgyerekes anya bugyra is kivet magából. Nem is baj, hogy két bugyor között tengődöm, mert nem arról vagyok híres, hogy nagy tömegekkel mozgok. Az egyetlen baj, hogy itt kirekesztés van. Ezt viszont nem szeretem. Jelzem, ez is csak akkor fontos, ha még van olyan személy, aki így érez.

Szeretnék egy zárt kört, ahol beszélgethetünk arról, hogy kik vagyunk. Persze azt is csak úgy, hogy tudjuk, hogy nincs nálunk a bölcsek köve.