Bejglis, háromgyerekes karácsony

A karácsonyról először a töltött káposzta,a bejgli, a fenyő és a forralt bor illatkeverékére asszociálok. Ez kell nekem, hogy érezzem, karácsony van. Ha ez megvan, akkor jön a következő szint. Amikor vágyom a családra, a maga tökéletlenségében. Vágyom, hogy együtt keljünk és egész nap élcelődjünk. Együtt megegyük a káposztát, feldíszítsük a fát majd várjuk az Angyalt. Szeretem látni a megajándékozottak reakcióját, amikor megkapják a gondosan és személyre szólóan kiválasztott ajándékukat. Na itt vége is lehetne a dolognak, mert ha mindez összejön, akkor az már határos a csodával.

Mert bejglit sütni pepecs munka. Főleg ha 5 percenként valami sürgős munka adódik, mint egy teli pelenka, egy vagy két kiskutya aki beront a házba, kutyapisi a konyhaföldön, ahol az egyéves mászik, szomszédnéni, aki csak beköszönt, a vaj, ami avas és nem 200 gramm, ahogy azt a csomagolásán írja. Süssél bejglit, oldd meg az adódó gondokat, naponta háromszor etess és rakd el utána a konyhát, szoptass igény szerint és mindezt mosolyogva, ha lehet. Mégiscsak karácsonyra készülünk. Este meg ne öld meg a férjed, amiért egyedül hagyott mindezzel, hisz ő is dolgozott egész nap. Na de meglett a bejgli, a két tepsi sütemény, meg a töltött káposzta és még beszélni is tudtam este. Igaz, ami igaz, nem mosolyogtam és bevallom, hogy időnként irgalmatlanul ordítottam (a kutyákra).  De a férj megúszta sérülések nélkül.

Második nekifutásra a fát is feldíszítettük. Csak két díszt törtek el a gyerekek. Megvolt az ajándékozás, a gyerekek énekeltek is. Öröm volt és boldogság. Folyamatos felfedezések, cserebere és nagy harmónia. Tíz percig. Aztán jött a nekem is kell olyan, mint…. mert az Angyal az idén nem hozott azonos ajándékokat. A diplomáciai testület akcióba lendült, elmagyarázta, megmagyarázta és kimagyarázta a dolgot. Elállt a becses szája és egyre gyakrabban ásított is, de a karácsony adta cukordömping úgy felpörgette a gyerkőcöket, hogy sokáig nem volt elalvás. És amikor már mindenki ágyban volt, akkor….jöttek a a kántálók.  Aztán lefekvés, elalvás és ismét kántálók. És mégsem őrültünk meg, csak megörültünk. Hálásak voltunk, mert volt, aki velünk akart ünnepelni. Hálásak és halálosan fáradtak. Aztán jött a második felvonás, amikor a tágabb család kiruccant karácsonyozni. Volt itt kisgyerekdömping, kiskutya, pisi és kaka minden mennyiségben és alakban, fiókba zárt macska, jól eltalált ajándék, libapecsenye és bejgli, templom és szomszéd. Volt itt minden ami egy rossz karácsonyi filmben és még sokkal szürreálisabb dolgok is.

És volt még egy dolog, ami elengedhetetlen karácsonykor. Egy valódi, értékes felismerés (lásd a karácsonyi csoda motívumát a szirupos amcsi filmben.) Annak a felismerése, hogy valaki nagyon komolyan vette az én halálfélelmem. Annyira komolyan vette, hogy eljött kipróbálni ezt a véges létezési formát, amit földi életnek hívunk. És ezzel nagyon nagy lépést tett felém. Aranyfedezete lett a “Ne félj!” felszólításnak. Mert megszületett, mint én, felnőtt és meghalt. Utána még sokat tett, mi már hit dolga, de itt most az idei nagy felismerésen van a hangsúly Azon, hogy az én félelmem nem irracionális. Annyira nem, hogy Jézus komolyan vette. És megszületett értem (is). Na. Így lett tökéletes és kerek a mi tökéletlen, ordibálós, sírós-kacagós, koszos kazánházas karácsonyunk. Jó volt. De nem mondom, hogy alig várom a következőt.

UI. Vannak szavak, amiket karácsony tájékán be kellene tiltani. Sorolnám az én általam rühellteket, de nyugodtan kiegészíthetitek. Szóval: barom (az az, aki felparkol a járdára, hogy a babakocsi ne férjen el), kisded (ez amolyan kicsiny amerikai apuka), Jézuska (Jézus és kész, vagy akkor szabadalmaztassuk az Istenke, Szentelkecske és a Szentháromságocska kifejezéseket is a teljesség kedvéért). Nekem most ennyi jut eszembe, de egy jobbfajta betlehemes láttán legalább még tízet találnék.

DSC_2749

Reklámok