Szemedben a fény…

Ne higgyetek a szemeteknek…

avagy hogyan manipulálnak minket. Ma találkoztam egy igen érdekes hírrel az egyik fórumon, miszerint a gyerekpénzt (azt a rettenetesen magas pénzösszeget, amit havonta kap minden romániai gyerek) csak a rászoruló gyerekeknek kellene utalni, így az összeg nagyobb lenne és akik kapják, azoknak reális segítség.(http://www.romaniatv.net/mobi/mariana-campeanu-alocatia-copilului-trebuie-acordata-doar-celor-defavorizati_120828.html). Vérlázító és nem kizárólag a tartalma miatt, hanem a figyelemelterelő mechanizmusok miatt. Vegyük sorra őket.

1. Előbb közli, hogy mindenkitől elvennék a 42 lejt. Mind a 3,8 millió gyerektől. Hogy majd azoknak adják, akiknek igazán szükségük van rá. A célcsoportot nem nevezi meg,  hadd gondolja minden anyagi gondokkal küszködő, középosztálybeli anya, hogy róla van szó. Ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy a politikus asszony elégedettségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlevő gyes-törvény a középkeresetű anyákat bíztatja a szülésre, nem a karrieristákat. Szóval aki 3400 lej felett keres, az mind karrierista és megérdemli a büntetést, ha gyereket vállal. Az átlagon felül kereső nők említése ebben a cikkben sarkalatos pont. Hisz nagyon sokan fennakadnak ezen az egy információn. Hogy vannak olyan nők, akik 3400 lej fölötti összeget keresnek. Van olyan fórum, ahol már a kérdés is megfogalmazódik. Hol vannak? Kik azok?

Jó asszonyok, édesanyák! Nem mindegy? Aki 3400 lej felett keres, az annyiért adózik is. És abból az adóból fizetik mindannyiunknak a 42 lejt. És ezt akarják elvenni. Értitek? A 3400 lej említése a fény a szemetekbe. Hogy ne figyeljetek arra, hogy mi is készül itt.

2. Rettenetesen aljas, amint finoman idomítanak és fenyegetnek minket. Örvendjünk, hisz nálunk két éves a gyes. A leghosszabb Európában. Francokat, hogy ne említsem a paripa nemi szervét. Magyarországon 2 éves a gyed, de 3 a gyes. Ausztriában is több mint 2 év. És nálunk meg nem 2 év. Mert a szülés után másfél hónapig betegállományban vagy, majd 1 hónap a férjedet illeti egy szándékosan félreértelmezett uniós norma miatt. És hányan hagyják ezt a hónapot veszni, mert nem éri meg… Szóval nyirbálják már azt a két évet is, és szabályozzák az összegeket, hogy nehogy megérje a gyerekvállalás. Arról meg aztán végképp nem szól senki, hogy mi majdnem két év alatt sem kapunk akkora összeget, mint egy uniós országban három hónap alatt. Számoljunk 1200 lejjel, mert az a maximális összeg a két éves gyes esetén. Vonjunk le 2 hónapot (betegállomány vagy posztnatal és ugye az utolsó hónapban, csak a születésnapig fizetnek) és akkor a nekünk juttatott összeg 26400 lej, ami 5688 Euró. Sacperkábé. Franciaországban például 1398 Euró a minimál bér. Szóval nem egészen 4 minimálbérnyi összeget kapunk mi a 2 év alatt. Egy átlag francia nő ennél többet kap gyereknevelési juttatásként, igaz, sokkal rövidebb idő alatt.

3. A két éves gyes nem kegyelem az állam részéről, hanem kényszermegoldás. Nincs olyan intézményrendszere az országnak, ami megoldaná a 3 év alatti gyerekek felügyeletét. Így is támadhatóak, hisz a 2 éves gyerek nem intézményesíthető, a szülőknek azonban kötelező visszatérni a munkahelyükre. Csakhogy el lehet ezt tusolni, hisz nincs olyan szintű civil összefogás, hogy számon kérhetőek legyenek. Ahol van összefogás, ott még magyar (igen-igen, magyar) bölcsőde is van. A másik dolog, ami az államnak jó a 2 éves gyesben, hogy a gyesen levő anya nem rontja a statisztikát. Mert ő nem munkanélküli. Szóval jóval olcsóbb megoldás ez így.

4. A köztudatba nem akar sehogy beszivárogni az a tény, hogy aki gyereket vállal, annak az életszínvonala csökken. Attól függetlenül, hogy mennyi volt a keresete előtte. Az is tény, hogy minél keletebbre élsz, annál inkább igaz az állítás. Szóval mi itt keleten komoly életszínvonal csökkenésére számítsunk, ha gyereket vállalunk. Ez a jól kereső nőkre sokkal inkább igaz, hisz őket az állam egyenesen bünteti azzal, hogy nem a keresetével arányosan juttatja a gyest. Miért is? Azért mert spórol rajtuk. Ők kevesen vannak és nem fognak követelőzni. Egyik oka a hallgatásnak a közvéleménytől való félelem,  hisz akkor mindenki nekik ugrik, hogy miféle disznóság ennyit keresni. Mert nálunk szégyen, ha van pénzed. Mert becsületesen nem lehet sok pénzt keresni. (Úgy tűnik, hogy Romániában ez axióma.) És így ők hallgatnak, visszamennek hamarabb dolgozni, hisz nem engedhetik meg a jövedelem-kiesést. És aki ül itthon két évig, nyugodtan kommentálhatja, hogy fontosabb volt a pénz, mint a gyerek. Mit mondjak, csodálatos társadalom. Gyerek és anya barát. Ha nem lenne elég a a beígért életszínvonal csökkenés, akkor itt van a társadalmi elitélés is. Így már sokkal jobb.

Konklúzió: anyagilag nem éri meg gyereket vállalni. Az állam azon igyekszik, hogy a juttatások összegét csökkentse. Mi meg ebben az államot támogatjuk. Irigységből, információ hiányában, kishitűség okán. Pedig a tömegnek ereje van. És nagyon kellene az egységes fellépés. Látszódjon már meg az állam költségvetésén is, hogy a gyerek fontosabb, mint a rab.

Na ez egy indulatos bejegyzés lett. Mert nagyon szeretném, ha végre tennénk valamit, nemcsak beszélnénk róla. Mit tegyünk? Hogyan mutathatunk erőt? Addig is… ne higgyetek a szemeteknek: https://www.youtube.com/watch?v=J7-tPdVI3vU.

Reklámok

Nálam az anyaság kötéltáncolással jár

És ezt nem azért jelentem ki ilyen határozottan, mert nálam van a bölcsek köve, és nem is azért mert már van 3 gyerekem, tehát szövegelhetek. Nem. Nézem a húgom, aki az első gyerekével tanulja a szakmát… és látom magam pár évvel ezelőtt. És nem jó érzés. Most már értem az édesanyám, aki azt mondogatta, hogy fiam én értem, hogy a fiad mindennél fontosabb neked, de nekem te is fontos vagy… Édesanyám megtalálta hogyan kell elmondani azt, amit egy elsőgyerekes (vagy néha sokgyerekes) anya sem akar hallani. Hogy az anyaság nem kellene az anya szabadságvesztésével járjon, mert akkor előbb vagy utóbb büntetésként (áldozatként) fog hatni. És mindenki tudja, hogy az anyaság áldozattal jár, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez az áldozat könnyű és természetes.

Két típust láttam én eddig a tág környezetemben. Az első típus a MINDENT BELE. Tudja és érzi, hogy az anyaság az hatalmas felelősség és örömforrás. Mindent a legjobb tudása szerint tesz és erőn felül teljesít. Meg van győződve, hogy ha sír a gyerek, akkor ő tudja a leghatékonyabban megvigasztalni, ha éjszaka felkel, akkor őt akarja, ha nappal rinyál, akkor ő tesz valamit rosszul. Ők azok, akik teljes szimbiózisban élnek a gyerekkel a saját végkimerülésükig. Nem lehet segíteni neki, mert megideologizálja, hogy miért csak ő jó. Vagy azért, mert a gyerek nincs máshoz szokva, vagy azért mert ő nem kér szívességet. Az apának sem adja oda, mert nem akarja terhelni a rosszkedvű gyerekkel. Odaadja, ha jó a kedve. Ez az a típus, aki, ha át is adja a gyereket, csak a szomszéd szobáig megy, hogy hallja, ha valami van.

Ennek a modellnek van néhány hátulütője:

  1. Az anya elengedhetetlenül kimerül, feszültté válik és ettől a gyerek is azzá lesz. És ezen az anya önmagában nem tud segíteni, mert fáradt. Ördögi kör.
  2. Ha nem adja át a gyereket, akkor nincs, ahogy az apa vagy más segítő kikísérletezze, hogy miként tudná megvigasztalni a gyereket. Egy idő után el is hiszi, hogy ő erre képtelen, így sokkal inkább bebetonozódik az anya ebbe a lehetetlen helyzetbe.
  3. A gyerek nemcsak azt tanulja meg, hogy anyára mindig lehet számítani, hanem azt is, hogy csak anyára lehet számítani. Mert mindig csak ő van ott, mindig ő ugrik. Ha anya nincs, akkor nagy veszélyben vagyok…
  4. Ha csak akkor és annyi időre adja át a gyereket, ameddig ő megoldja a kötelező köröket, (evés, mosakodás, esetleg háztartási munka) akkor lassan de biztosan eljut oda, hogy ő végzi a kötelező és nem élvezetes munkát és utána megkapja a nyűgős gyereket is. Igen leszűkül az örömforrások száma.
  5. Az anyaság, mint elsődleges identitástudat nagyon jellemző ennél a típusnál. Főleg, hogy folyamatos megerősítést kap a társadalom részéről.  De ez nem az az  identitástudat, amire mi vágyunk, szerintem. Ez körülbelül arról szól, hogy kell a gyerek (mert fogy a magyar) és ez a nő elsődleges feladata. Ő arra született, hogy szaporodjon, majd gondoskodjon a porontyokról. Vidáman, örömmel. Mi az, hogy nehéz? Dehogy nehéz. Van mosógép, gyes… mi kell még? Ja, hogy nem alszol, a te hibád. Miért nem szoktattad le a gyereket az éjszakázásról? Hagyod éjjel bőgni? Milyen ember vagy, más dolgod nincs, mint őt nevelni. Azért kapod a gyest. Szóval én nagyon nem szeretem ezt az előírt identitást.

Van egy másik típusú anya, aki nagyon jól tudja még a gyerek születése előtt, hogy ez csak egy SZEREP a sok közül. Nem hajlandó lemondani sem a feleség, sem a szakember státusáról csak azért, mert gyereket szült. Ennek a típusnak a legnagyobb csapdája, hogy érzi vagy tudja, hogy kötődően jó nevelni, de képtelen saját magát feladni, megsemmisülni az anyaság „langyos örömtengerében”. Mert érzi, hogy ő több ennél. A legnagyobb veszélye, hogy sem itt, sem ott nincs. És igencsak kevés örömforrása van, mert a kimerítő anyasági teendők mellett ő még máshol is teljesíteni akar, vagy legalább is fenntartani azt, amit addig létrehozott. Ha pontokban akarnánk szedni ennek a típusnak a hátulütőit, akkor az így nézne ki.

  1. Energiáinak nagy része arra megy el, hogy megszerezze az anyaságán kívüli tevékenységre szánt időt. Leépít, egyszerűsít, segítséget kér. Néha úgy érzi, hogy egoista és erre igen ráerősít a környezete.
  2. Beismeri és hangoztatja, hogy az anyaság nem egy fennkölt állapot, hanem sok szaros pelenka és álmatlan éjszaka egy kis örömmel.
  3. Mindenhova elmegy gyerekkel, ami igen nagy erőfeszítést igényel. Néha sokkal nagyobbat, mint a nyereség, ezért ő is a kimerülés felé halad…
  4. A szerepek merev szétválasztása sokszor csak a gyerek lepattintásával megy. Ami szorongóvá és önbizalom-hiányossá teszi a gyereket. Ez sokszor feltűnési viszketegséggel párosul, ami egy hatékony mód az anya figyelmének és idejének a megszerzésére.
  5. Ez a típus kapja a legtöbb kritikát. Elsősorban az anyatársadalom, másodsorban mindenki más is elítéli, kritizálja és keresi a támadási felületet, amiért nemcsak a „nemes célnak” él.
  6. A több fronton teljesítés terhe alatt nagyon sokszor megszűnik az ember. Annyira nehéz tartani és váltogatni a szerepeket, hogy nem marad idő az önreflexióra. Itt nem a gyerek rabja az anya, hanem a teljesítésé.

Kialakulóban van egy másik típus is. És önteltségemben merem hinni, hogy én is egyik úttörője vagyok ennek a típusnak. Az, aki a kettő között táncol. Teszi ezt azért, mert mindkettő volt és mindkettő fájt. Most kötéltáncos, mert mindkettőből szeretné menteni, ami jó és szabadulni a fölösleges feladatoktól és az állandó bűntudattól, úgy hogy közben nem semmisül meg. Szeretném élvezni és szeretni a gyerekeim akkor is, ha tízedszer öntik ki a kakaót a frissen mosott szőnyegre, és szeretnék olvasni úgy, hogy senki nem tör rám 5 percig. Ennek alapfeltétele, hogy azon túl is legyen életcélom, hogy a szőnyeg és a lakás tiszta, s a gyerekeim megtanulják, hogy ember vagyok véges energiával, akinek nem az az elsődleges feladata, hogy mindent megoldjon. ANYA ≠ PROBLÉMAMEGOLDÓ SZOFTVER, hanem ANYA ±EMBER. Sok mindent elbír, de nem feladata megoldani az eltűnő zoknik rejtélyét, kibékíteni a rosszkedvű tesót vagy elsimítani a feszültséget a gyerek és az apja között.

Ennek a típusnak a képviselői általában többgyerekesek. Jellemző vonásaik, hogy bosszantóan magabiztosnak tűnnek. Más ismérveik:

  1. nem vasalnak (átpasszolják az anyjuknak, anyósuknak) és minden adódó segítséget szívesen, örömmel fogadnak. Öledbe adják a gyereket, ha kéred és otthagynak vele. Kívülről hanyagnak tűnnek, közben csak azt tudják, hogy ők nem mindenhatóak. Ez a hit a második gyerek magasságában kihalt belőlük.
  2.  Minden apróságnak örvendenek, mert tudják, hogy másképp nem lehet kibírni a dobozhajtogatást (l. Örkény).
  3. Gyakran és határozottan utasítják vissza a gyerekeiket. Ez nem nemtörődömség, hanem racionális meggondolás. Ugyanakkor kétszer annyit dolgoznak azért, hogy a gyerekeik valamit megoldhassanak önállóan. Nem töltenek vizet a gyereknek, csak leveszik a poharukat és előkészítik a palackot.
  4. Nagyon nehezen ijednek meg. Nagyon kevés olyan dolgot lehet mondani nekik, ami meglepi őket.
  5. Nem adnak tanácsot, de minden gyerekkel kapcsolatos kijelentésedre az a válasz, hogy: Ezt Zsiga is csinálta. Nálam a harmadik gyerek csinálta… Vagy übereli a kijelentésed. Ez akkor jó, ha meg akarsz nyugodni, hogy a gyereked nem ufó, de nagyon rossz, ha az önsajnálatban akarsz elmerülni, mert arra nincs partner. És azért nem, mert nehéz jókedvűen kiugrani az önsajnálat mocsarából 5 percenként (kb ez az az intervallum, ami alatt újabb katasztrófa következik be a gyerekek mikrotársadalmában).
  6. Olvasnak. Lehetetlen helyeken, lehetetlen időpontban, sajátos módon, de olvasnak. Tévézni nem tévéznek, csak alapzajként használják.
  7. A pillanatnak élnek. Van elképzelésük, hogy a közeljövőben mit szeretnének, de mindig számolnak azzal, hogy nem úgy lesz. Már nem esnek kétségbe, ha nem érkeznek el oda ahova elindultak. Megelégszenek azzal is, hogy jót sétáltak és senki nem cirkuszolt közben.  A pillanatban élnek, mert ott folyton van valami, ami lefoglalja őket.

Minden anya úgy jó, ahogy van. Az első gyerekemmel zombi voltam, de boldog zombi. Most a harmadikkal is a kimerülés határán táncolok sokszor. De teljesen más ez a fáradtság, mint az. Mert nem hiszem, hogy csak én vagyok a legjobb a gyerekeimnek. Nem hiszem, hogy csak én tudom megvédeni őket. Így a jelentőségem eltúlzása nélkül a felelősségérzetem, következésképpen a bűntudatom is kisebb. És van egy nagyon erős gyanúm, hogy akkor leszek a legjobban, amikor bűntudat nélkül tudom megoldani az anyaságom. Sikerült valakinek?