Nálam az anyaság kötéltáncolással jár

És ezt nem azért jelentem ki ilyen határozottan, mert nálam van a bölcsek köve, és nem is azért mert már van 3 gyerekem, tehát szövegelhetek. Nem. Nézem a húgom, aki az első gyerekével tanulja a szakmát… és látom magam pár évvel ezelőtt. És nem jó érzés. Most már értem az édesanyám, aki azt mondogatta, hogy fiam én értem, hogy a fiad mindennél fontosabb neked, de nekem te is fontos vagy… Édesanyám megtalálta hogyan kell elmondani azt, amit egy elsőgyerekes (vagy néha sokgyerekes) anya sem akar hallani. Hogy az anyaság nem kellene az anya szabadságvesztésével járjon, mert akkor előbb vagy utóbb büntetésként (áldozatként) fog hatni. És mindenki tudja, hogy az anyaság áldozattal jár, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez az áldozat könnyű és természetes.

Két típust láttam én eddig a tág környezetemben. Az első típus a MINDENT BELE. Tudja és érzi, hogy az anyaság az hatalmas felelősség és örömforrás. Mindent a legjobb tudása szerint tesz és erőn felül teljesít. Meg van győződve, hogy ha sír a gyerek, akkor ő tudja a leghatékonyabban megvigasztalni, ha éjszaka felkel, akkor őt akarja, ha nappal rinyál, akkor ő tesz valamit rosszul. Ők azok, akik teljes szimbiózisban élnek a gyerekkel a saját végkimerülésükig. Nem lehet segíteni neki, mert megideologizálja, hogy miért csak ő jó. Vagy azért, mert a gyerek nincs máshoz szokva, vagy azért mert ő nem kér szívességet. Az apának sem adja oda, mert nem akarja terhelni a rosszkedvű gyerekkel. Odaadja, ha jó a kedve. Ez az a típus, aki, ha át is adja a gyereket, csak a szomszéd szobáig megy, hogy hallja, ha valami van.

Ennek a modellnek van néhány hátulütője:

  1. Az anya elengedhetetlenül kimerül, feszültté válik és ettől a gyerek is azzá lesz. És ezen az anya önmagában nem tud segíteni, mert fáradt. Ördögi kör.
  2. Ha nem adja át a gyereket, akkor nincs, ahogy az apa vagy más segítő kikísérletezze, hogy miként tudná megvigasztalni a gyereket. Egy idő után el is hiszi, hogy ő erre képtelen, így sokkal inkább bebetonozódik az anya ebbe a lehetetlen helyzetbe.
  3. A gyerek nemcsak azt tanulja meg, hogy anyára mindig lehet számítani, hanem azt is, hogy csak anyára lehet számítani. Mert mindig csak ő van ott, mindig ő ugrik. Ha anya nincs, akkor nagy veszélyben vagyok…
  4. Ha csak akkor és annyi időre adja át a gyereket, ameddig ő megoldja a kötelező köröket, (evés, mosakodás, esetleg háztartási munka) akkor lassan de biztosan eljut oda, hogy ő végzi a kötelező és nem élvezetes munkát és utána megkapja a nyűgős gyereket is. Igen leszűkül az örömforrások száma.
  5. Az anyaság, mint elsődleges identitástudat nagyon jellemző ennél a típusnál. Főleg, hogy folyamatos megerősítést kap a társadalom részéről.  De ez nem az az  identitástudat, amire mi vágyunk, szerintem. Ez körülbelül arról szól, hogy kell a gyerek (mert fogy a magyar) és ez a nő elsődleges feladata. Ő arra született, hogy szaporodjon, majd gondoskodjon a porontyokról. Vidáman, örömmel. Mi az, hogy nehéz? Dehogy nehéz. Van mosógép, gyes… mi kell még? Ja, hogy nem alszol, a te hibád. Miért nem szoktattad le a gyereket az éjszakázásról? Hagyod éjjel bőgni? Milyen ember vagy, más dolgod nincs, mint őt nevelni. Azért kapod a gyest. Szóval én nagyon nem szeretem ezt az előírt identitást.

Van egy másik típusú anya, aki nagyon jól tudja még a gyerek születése előtt, hogy ez csak egy SZEREP a sok közül. Nem hajlandó lemondani sem a feleség, sem a szakember státusáról csak azért, mert gyereket szült. Ennek a típusnak a legnagyobb csapdája, hogy érzi vagy tudja, hogy kötődően jó nevelni, de képtelen saját magát feladni, megsemmisülni az anyaság „langyos örömtengerében”. Mert érzi, hogy ő több ennél. A legnagyobb veszélye, hogy sem itt, sem ott nincs. És igencsak kevés örömforrása van, mert a kimerítő anyasági teendők mellett ő még máshol is teljesíteni akar, vagy legalább is fenntartani azt, amit addig létrehozott. Ha pontokban akarnánk szedni ennek a típusnak a hátulütőit, akkor az így nézne ki.

  1. Energiáinak nagy része arra megy el, hogy megszerezze az anyaságán kívüli tevékenységre szánt időt. Leépít, egyszerűsít, segítséget kér. Néha úgy érzi, hogy egoista és erre igen ráerősít a környezete.
  2. Beismeri és hangoztatja, hogy az anyaság nem egy fennkölt állapot, hanem sok szaros pelenka és álmatlan éjszaka egy kis örömmel.
  3. Mindenhova elmegy gyerekkel, ami igen nagy erőfeszítést igényel. Néha sokkal nagyobbat, mint a nyereség, ezért ő is a kimerülés felé halad…
  4. A szerepek merev szétválasztása sokszor csak a gyerek lepattintásával megy. Ami szorongóvá és önbizalom-hiányossá teszi a gyereket. Ez sokszor feltűnési viszketegséggel párosul, ami egy hatékony mód az anya figyelmének és idejének a megszerzésére.
  5. Ez a típus kapja a legtöbb kritikát. Elsősorban az anyatársadalom, másodsorban mindenki más is elítéli, kritizálja és keresi a támadási felületet, amiért nemcsak a „nemes célnak” él.
  6. A több fronton teljesítés terhe alatt nagyon sokszor megszűnik az ember. Annyira nehéz tartani és váltogatni a szerepeket, hogy nem marad idő az önreflexióra. Itt nem a gyerek rabja az anya, hanem a teljesítésé.

Kialakulóban van egy másik típus is. És önteltségemben merem hinni, hogy én is egyik úttörője vagyok ennek a típusnak. Az, aki a kettő között táncol. Teszi ezt azért, mert mindkettő volt és mindkettő fájt. Most kötéltáncos, mert mindkettőből szeretné menteni, ami jó és szabadulni a fölösleges feladatoktól és az állandó bűntudattól, úgy hogy közben nem semmisül meg. Szeretném élvezni és szeretni a gyerekeim akkor is, ha tízedszer öntik ki a kakaót a frissen mosott szőnyegre, és szeretnék olvasni úgy, hogy senki nem tör rám 5 percig. Ennek alapfeltétele, hogy azon túl is legyen életcélom, hogy a szőnyeg és a lakás tiszta, s a gyerekeim megtanulják, hogy ember vagyok véges energiával, akinek nem az az elsődleges feladata, hogy mindent megoldjon. ANYA ≠ PROBLÉMAMEGOLDÓ SZOFTVER, hanem ANYA ±EMBER. Sok mindent elbír, de nem feladata megoldani az eltűnő zoknik rejtélyét, kibékíteni a rosszkedvű tesót vagy elsimítani a feszültséget a gyerek és az apja között.

Ennek a típusnak a képviselői általában többgyerekesek. Jellemző vonásaik, hogy bosszantóan magabiztosnak tűnnek. Más ismérveik:

  1. nem vasalnak (átpasszolják az anyjuknak, anyósuknak) és minden adódó segítséget szívesen, örömmel fogadnak. Öledbe adják a gyereket, ha kéred és otthagynak vele. Kívülről hanyagnak tűnnek, közben csak azt tudják, hogy ők nem mindenhatóak. Ez a hit a második gyerek magasságában kihalt belőlük.
  2.  Minden apróságnak örvendenek, mert tudják, hogy másképp nem lehet kibírni a dobozhajtogatást (l. Örkény).
  3. Gyakran és határozottan utasítják vissza a gyerekeiket. Ez nem nemtörődömség, hanem racionális meggondolás. Ugyanakkor kétszer annyit dolgoznak azért, hogy a gyerekeik valamit megoldhassanak önállóan. Nem töltenek vizet a gyereknek, csak leveszik a poharukat és előkészítik a palackot.
  4. Nagyon nehezen ijednek meg. Nagyon kevés olyan dolgot lehet mondani nekik, ami meglepi őket.
  5. Nem adnak tanácsot, de minden gyerekkel kapcsolatos kijelentésedre az a válasz, hogy: Ezt Zsiga is csinálta. Nálam a harmadik gyerek csinálta… Vagy übereli a kijelentésed. Ez akkor jó, ha meg akarsz nyugodni, hogy a gyereked nem ufó, de nagyon rossz, ha az önsajnálatban akarsz elmerülni, mert arra nincs partner. És azért nem, mert nehéz jókedvűen kiugrani az önsajnálat mocsarából 5 percenként (kb ez az az intervallum, ami alatt újabb katasztrófa következik be a gyerekek mikrotársadalmában).
  6. Olvasnak. Lehetetlen helyeken, lehetetlen időpontban, sajátos módon, de olvasnak. Tévézni nem tévéznek, csak alapzajként használják.
  7. A pillanatnak élnek. Van elképzelésük, hogy a közeljövőben mit szeretnének, de mindig számolnak azzal, hogy nem úgy lesz. Már nem esnek kétségbe, ha nem érkeznek el oda ahova elindultak. Megelégszenek azzal is, hogy jót sétáltak és senki nem cirkuszolt közben.  A pillanatban élnek, mert ott folyton van valami, ami lefoglalja őket.

Minden anya úgy jó, ahogy van. Az első gyerekemmel zombi voltam, de boldog zombi. Most a harmadikkal is a kimerülés határán táncolok sokszor. De teljesen más ez a fáradtság, mint az. Mert nem hiszem, hogy csak én vagyok a legjobb a gyerekeimnek. Nem hiszem, hogy csak én tudom megvédeni őket. Így a jelentőségem eltúlzása nélkül a felelősségérzetem, következésképpen a bűntudatom is kisebb. És van egy nagyon erős gyanúm, hogy akkor leszek a legjobban, amikor bűntudat nélkül tudom megoldani az anyaságom. Sikerült valakinek?

Reklámok

11 thoughts on “Nálam az anyaság kötéltáncolással jár

  1. nagyon szuper ez a bejegyzés. én is úgy érzem, hogy állandóa egyensúlyozom az elvárások között, méricskélem az időt és a lehetőségeket, mert nem akaromsaját magam se elveszteni.

    érdekesez a bűntudatos dolog, mindenkiben munkál. egy nagyon kedves ismerősöm, amikor a fia kérdőre vonta, hogy miért kényezteti el a macskát, csak annyit mondott: én így tudok nevelni, téged is így neveltelek. ez jutott. és ez nekem nagyon sokszor eszembe jut:megteszek mindent, és ennyi van időből, türelemből. a többi majd valahonnan kipótolódik.

    • Én egyszer próbáltam egy szemrehányásfélét tenni anyámnak. Ő azt mondta: “Én a legjobb tudásom szerint, szeretettel tettem, amit tettem. Te majd jobban csináld! Én drukkolok neked”. És ez lehetne egy olyan önfeloldozó mondat, de az ő szájából nem az. Nagyon hiteles volt és én azóta is sokszor mondogatom magamnak, hogy majd a gyerekeim jobban csinálják.

  2. KAti, köszönöm. Jó volt olvasni, pontokba szedve mindezeket. Ezentúl kevesebb bűntudatom lesz.
    Teljesen igazad van az elítélő társadalom bemutatásában. Sajnos, ebbe sokszor a legfájóbb a közvetlen környezet.

    • Popper írja valahol, hogy az egyetlen dolog, amit az ember nem tud feldolgozni az a kirekesztés. Az elítélés a kirekesztés egyik formája. Aljas dolog. Közvetlen környezettől egyenesen árulás. Valóban nagyon fájó.

  3. Kati, aranyos ez a bejegyzés, jól mulattam rajta. És örülök, hogy végre blogolsz! Na! 🙂 Nekem a pontokba szedéssel és a kategorizálással csak az a bajom, hogy nem tud hiteles lenni, mert sokkal többfélék vagyunk. Nem is beszélve arról, hogy te most csak a középosztály asszonyát kategorizáltad, mert ezt ismered, de mi van a Sárikákkal, akik mondjuk gyárban dolgoznak vagy újságosbódéban vagy pincérkednek, netán modellkednek, és ne folytassuk a sort…

    • A kategorizálás arra jó, hogy tendenciákat nyakon csípjünk. És bizony Sérika is néha visszatér az újságbódéba, mert másképp nem tudja kifizetni a rezsit. És nagyon sokszor látom a középosztály alatti nők sorsát is. Szívszaggató. De nagyon visszás lenne, ha erről írnék, mert én kívül vagyok. Nem lennék hiteles. Szóval, én az én szűk környezetemben vadászom a jelenségeket. Ha kifogyok a témából, akkor majd keresek más forrást is. Üdvözöllek, gyere még.

  4. Kívülről, tapasztalat nélkül egyik sem tűnik fáklyás menetnek vagy igazán vonzó opciónak 🙂
    Hasznos poszt, mert nagyon jól glédába szedi a jellemzőket, tisztul a kép.

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s