Volt baba, nincs baba

Egyik napról a másikra eltűnt a kisbabám. Na nem úgy. Csak kisgyerek lett belőle. Elkezdtük a számomra legnehezebb korszakot, amikor saját akarata lett. Az add meg uramisten, de most mindjárt. Ez társul a mágikus gondolkodással, szóval olyasmit akar, ami lehetetlen. Mindezt tetézi, hogy saját nyelvén beszél. Ilkához most egy gondolatolvasó dzsin kellene...talán akkor minden rendbe lenne.  De csak én vagyok, aki nehezen bírja a visítást, az éjszakai szoptatást, a nappali mellen csüngést, az építőtelepet, az anyáknapi készülödést és a mindennapi hajrát. És akkor ő érvényesíti az érdekeit, úgy, ahogy a legjobban tudja: visít. A figyelemelterelés a legkézenfekvőbb megoldás, de az nagyon sok energiát vesz igénybe. Folyton résen kell lenni, már nem lehet mindent megoldani egy öleléssel és egy kis szopival.

Elmerengtem a témán, miközben a kétujjnyi port törölgettem a konyhában. Azon gondolkodtam, hogy ez a viselkedés valójában segíti a levállást. Mert eddig nagy volt az egység, a szeretet, értettem mit akar, mert ismertem a sirását. De most ez változik. Egy olyan nyelvet beszél, amit én csak részben értek. Olyasmit akar, amit én nem. Ütközünk. Eddig megértettem, hogy szükségletei vannak és rendelkezésre álltam. De most már nem szükségletei vannak, hanem akarata, és ez néha veszélyes, vagy kontraproduktív. Ezt kezelni kell. És amíg átállok a szükségletkielégítés üzemmódból, a gyere oldjuk meg közösen a dolgot üzemmódba, addig sok víz lefolyik a Küküllőn.

Nehéz ez. Még egy gyerek, akivel egyeztetni kell, még egy akarat, ami számít. És elkezdi a besorolást a tetsvérei közé. Oda a privilegizált kicsi szerepe és az új még nincs meg. Nézem néha és elképzelem, milyen félelmetes lehet neki ez a sok változás egyszerre. És közben meg az én szerepem is változik, amit  kicsit gyászolok. Nincs már kisbaba, de nem is akarom őt ebben a státuszban tartani, mert már energiám sem lenne sokáig egy kisbabához. Érzem, hogy a 24/7-es szükségletkielégítés már nem megy sokáig, kell az, hogy önállósodjon. Szóval állok és gyászolok, de örvendek is, mert kezd látszani Ilka. A teljes valóságában, túl az anyatejes puhaságon, a mosloygós kisbabán. Látszik, hogy gondolkodik, hogy gyorsan tanul, hogy kivállóan felméri a testvérei közti erőviszonyokat. És ez öröm. Remélem ezután jön az önállóan eszem és végre két lábon járok is. Ezek úgy melengetnék a lelkem 😀

Itt minden változóban…én is. Nem bánnám, ha időnként kicsit minden megállna. 

 

5 gondolat “Volt baba, nincs baba” bejegyzéshez

  1. A napokban merengtem el én is azon, hogy milyen is lesz, milyen is szeretném hogy legyen mikor már úgy fog két akarat összefeszülni, hogy nem én vagyok a nagyobb és erősebb…Milyen hosszú és mennyire nehéz út vezet odáig? Akarom-e előre tudni?!

    • Én meg azon merengek tegnap óta, hogy milyen nehezen viselem azt, hogy a majdenm 5 évesem akarata akkora, mint az enyém. És nem azért mert presztízs kérdése, hanem mert félek helyette. És attól is, hogy mi lesz ezután…mert az akarat egyenesen arányosan nő a gyerekkel.

      Azt hiszem jobb, hogy nem tudjuk mi következik. Talán erről szól a: kis gyerek kis baj, nagy gyerek nagy baj szólás is.

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s