Önrendelkezés

Ez az amit leginkább hiányolok amikor kisgyerekem van. Az, hogy akkor iszom egy sört bűntudat nélkül, amikor akarok. Hogy bekapom a fájdalomcsillapítót, mert fáj a fejem. Hogy elmegyek kávézni, de nem kell az órát nézni, hogy visszaérjek a következő szoptatásig. Szeretek rendelkezni a saját testemmel, időmmel és gondolataimmal.

Ha az anyaság áldozattal jár, akkor nekem ez az ami áldozatnak számít. Hogy minden gyerekkel két-három évig megosztom a testem. Kihordom, megszülöm, szoptatom. Közben romlanak a fogaim, nyúlik a bőröm, nő a gátsebeim száma, csökken a libidóm. Ezzel jár. Ha még lesz gyerekem, akkor tudom, hogy erre számíthatok. A gyerekre áldozott idő nem kérdés. Akkor a legegyértelműbb, amikor elválasztok egy gyereket. Hirtelen lesz időm és erőm olyan dolgokra, amiket utoljára a terhesség előtt tettem. Olyan, mintha intravénásan kapnám a koffeint.

A gondolataimat nehezebben szerzem vissza. Hosszas míg váltok a kisbabás tudatállapotból a kisgyerekesbe. Foglakoztat, hogy mit és mikor eszik, nehezen hagyom másra, ha nincs velem, akkor gyakran eszembe jut. Elválasztás után még legalább egy fél év, míg elfogadom, hogy ő már nélkülem is bolodogul. Fél év míg nem hozzá rendezem az életem. És amikor már megvan a hőn áhított szabadságom, mehetek sörözni,  mehetek táborba,  én állítom fel a rendet, akkor hiányérzetem támad. Jó, hogy nem kell folyamatosan alkalmazkodni, második lenni de…  De mi? Ez az ami most foglakoztat. Mi az, ami engem arra sarkall, hogy újabb gyereket szüljek. Sokszor érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött, hogy nem vagyok ura az életemnek, hogy nem vagyok elég. És akkor miért vágyom újabb feladatra? Miért kell nekem? Mi is kell pontosan? A kiszolgáltatottság, vagy a második hely? Mit hárítok azzal, hogy szülök? Nem tudom a választ, de most időt adok magamnak. Nem szülök újabb gyereket, míg nem értem meg a mozgatórugót. (Ezt leírni is rémisztő)

Ti mit áldoztok fel az anyaság oltárán?

3 gondolat “Önrendelkezés” bejegyzéshez

  1. Eleve, hogy mi az, mait vágyként megengedhetünk, vagy egyáltalán megfogalmazhatunk magunknak már magában hordozza a lemondást. Csakhogy ez csalafinta dolog, mert erre azt mondjuk, hogy ezzel jár, ilyen az élet, ez a természet rendje és hasonlók. De vajon ezekből mennyi az, ami valóban a természet rendje, s mennyi az általunk alkotott, szerepekből, trendekből, elvárásokból adódó rend, aminél ha másabbat, többet akarunk máris bűnbe esünk?

    pl. itt egy erősen álszent szagú facebookon mostanság terjedő okosság:

    “A mai társadalom arra ösztönzi a nőket, hogy adják fel az anyaságukat más munkáért vagy karrierért az otthonuktól távol. Nem viheted a karrieredet az örökkévalóságba. Hátra kell majd hagynod. Azonban magaddal viheted az anyaságot. Minden gyermek, akit Isten ad neked, egy örökké élő lélek. Gyermekeket formálsz az örökkévalóságnak. Egy olyan karrierbe fektetsz bele, ami maradandó!”

    Itt annyit mondanak, hogy a legfőbb jó, amire vágyhatsz, az, hogy anya légy. Ne vágyj egyébre, bűnös dolog az.

    Én azt tapasztaltam meg, hogy egy folyton lemondó anya gyermekének lenni nem jó. Ezért amiről csak lehet, nem mondok le. Mondjuk könnyű nekem, mert nincsenek nagyratörő vágyaim, és biztató, segítő társam is van, akinek a hiányában igaz, ami igaz, elég kevés lenne a mozgásterem.

    Úgyhogy nagyvonalúan lemondtam erről: http://www.sommernachtskonzert.at/desktop/index.html, de erre sem jutottam el: https://www.facebook.com/events/666883540026865/, pedig itt volt a szomszédban, mert egyszerűen nem volt akire hagyjam a gyermekem, ezt az egyet.

  2. Ójé, Kati! Elválasztottad a kicsikét? Sikerült? Tényleg? Hogy csináltad? Mesélj ilyen profán, érthető, kézzelfogható dolgokat 😀
    (Na, bocs, de engem most perpillanat ez érdekel éppen 😀 )

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s