Elválasztás update…

Elválasztás folyamatban. Miután a nappali szopik kimaradtak, az éjjeliek nagyon gyakoriak lettek. Hogy veszel rá egy 19 hónapost, hogy ne szopjon egész éjjel? Úgy, hogy ugyanabból a mellből kínálod egész éjjel. Első éjjel volt minden, veszekedés, verekedés, csípés és hajnali mondókázás Péterrel közösen. Éjjeli háromkor, félálomban is rájött, hogy neki a másik felén is kellene szopni, így átmászott a másik felemre, megcsípett, hogy ébredjek és közölte, hogy sziiiisziiii. Én meg nagy lezserséggel megfordultam és odaadtam a felső mellem. Így komoly meggyőződése lett, hogy nincs több tej. Ezért összeveszett velem, elmondott mindennek, majd kérte a kedvenc mondókáit. Aznap éjjel négy órát sikerült mozaikszerűen aludni, de túléltem. Ez ment egy hétig, míg egy este elmondtam neki, hogy most szopik, és reggel kapja meg még egyszer a cicit. Na erre lett nagy csetepaté. Megint ordítás és kiabálás, verekedés. Mindent bedobott. Én meg leginkább elbujdostam volna. Na de öt perc perlekedés után visszajött, elkérte a neki járó mellett és elaludt. Éjjel, amikor ébredt Balázs vette fel. Összesen háromszor. Nem sírt, nem kérte a jelenlétemet. Reggel, amikor kint is világos volt megébredt és közölte az apjával, hogy sziiiisziii. Szopott, aludt még egy órát majd jókedvűen kelt. Ezt ma éjjel megismételtük. Igaz korábban kérte a szopit, de kettő volt csak. Itt tartunk most. Két-három nap és utána korábban kelünk, így kimarad a hajnali. Ez a terv.

Ami meglepett ennél az elválasztásnál az, hogy:

1. Ilka tökéletesen érti, hogy mit mondok a szoptatásról. (Ezek szerint másról is, csak ügyesen palástolja 😀 )

2. Nagyon hatékonyan és érthetően közli azt, hogy ő ezt nem akarja. (Amit helyén kezelni elég nehéz. Nagyon könnyen lehetne bűntudatom, de teszek ellene. Itt nálam határ van. Tudom, hogy jó lenne…meg olvasom, hogy mi is lenne jó a gyereknek. De nem megy. Önmagam megerőszakolása meg nem megoldás.)

3. Három nap, míg a szervezetem tudomást szerez az új rendről. Nem fejtem, csak káposztalapit tettem a mellemre, hogy ne keményedjen be. Nem is borogattam. Első nap nagyon tele volt, másik nap már csak kissé feszült, most már beállt arra, hogy minden második nap kerül csak sorra. Az éjjeli szopik kimaradását nem is észlelte. Közben meg nem megy nekem az ivás. Erőltetnem kell, hogy normális mennyiségű vizet fogyasszak. Az evés sem. Mintha a szervezetem minimálisra fogna mindent, hogy a tejtermelés csökkenjen. Tökéletesen működik. Ja, és kívánom a menta teát, amiről azt állítják, hogy csökkenti a tej mennyiségét.

4. Ilka keresi és kialakítja az új kötődési formákat. Ölbe jön, bújik. Ébredéskor igénye van legalább 15 percig ölben töltődni. Új rituálékat alakít ki.

Ami nehéz továbbra is:

1. Kezdeni valamit a bűntudattal.

2. Elterelni az Ilka figyelmét, amikor éppen kimarad egy szoptatás.

3. A sírás… harmadik gyermek, de még mindig nem megy könnyen a sírás elviselése.

4. Hatékonyan és indulatmentesen reagálni az ütések és csípések ellen. (Megfogom a kezét, mondom, hogy nem. Ez nekem fáj. Második próbálkozásra mondom, hogyha még egyszer megcsípsz, leteszlek. Ha másodszorra is megcsíp, leteszem. Ebből egyből sírás lesz. Felveszem, abbahagyja. És többet nem csíp.)

+Egy pozitívum: finom házi csoki készül, mert a tejport Ilka sem hajlandó meginni.

Bűntudat oldására átnéztem az elválasztásról szóló, magyar nyelven elérhető anyagot. Nem sokat segített, de megvolt az is. Ha valakinek kérdése lenne, szívesen válaszolok. Na nem azért, mert nálam van a bölcsek köve…hanem mert néha csak annyi kell, hogy az ember leírja mi foglakoztatja és már látja is a megoldást. Szóval beszéljünk róla, akár személyesen…

 

 

Reklámok

Mi ketten…

vagyunk a szövetségben. Én és a férjem, vagy a férjem és én. Ebbe a szövetségbe jöttek a gyerekek, mert szerettük volna, ha többen lennénk. De az alap, az mi vagyunk. És ha mi nem vagyunk jól, ha a szövetség gyengül, akkor a család sem lesz jól. Kisgyerekesként, dolgozó szülőként a mindennapi muszájra sem vagyunk elegek. Prioritási listát állítunk fel, és ott legtöbbször a kettőnk viszonya valahol a lista közepén szerepel, amire már nem jut idő. Mivel megéltük legalább egyszer azt, hogy mi erősek vagyunk, hogy mi komolyan gondoljuk, hogy mi mindent kibírunk azt hisszük, hogy ez kitart. Átvészeljük ezt az időszakot és akkor majd rendezzük sorainkat. Istenem, hányszor csináltam én ezt végig az elmúlt 13 évebn. Most nincs idő ránk…. mikor lesz megoldjuk. Most minden kerüljön a helyére előbb. Eltelt 13 év és kifulladtam. Kifulladtam, mert soha nem volt annyi idő, hogy mindent a helyére rakjunk mielőtt jött az újabb most nem érünk rá időszak. És meggyengült, és nam tart meg, amikor meg kellene. Sem engem, sem őt. Ez haragot szül. Mert az évek során rengeteg erő, szeretet, energia került bele ebbe a kapcsolatba, amit szeretne az ember visszavenni, amikor szüksége van rá. De nincs mit. Mert a sok túlélő időszakban mindenki onnan töltekezett. A gyerekek is onnan. Én előbb arra lettem figyelmes, hogy én üres vagyok…. nincs mit adnom. Aztán elkezdtem keresni a hibást és mondani, hogy baj van. Jött a harag, hogy de miért jutottunk ide. Eljutottam odáig, hogy én ezt nem akarom. Az üres keret nem kell. A kívülről szép család nem kell. De az ami volt, amibe a gyerekeket hívtuk, az kell. Na most akkor van néhány lehetőségem: lehet válni, váltani vagy változtatni. Amíg van hit abban, hogy a másik is akarja, remény, hogy lesz még legalább annyira jó, mint régen és szeretet, addig érdemes újrakezdeni. Hit remény és szeretet? Megvan ez valahol írva…. Na mi döntöttünk. Megint életet lehellünk abba, ami nekünk fontos. Most felkerülünk a lista élére, hogy legyen megint tartalom, nemcsak keret. Mintha már jártunk volna erre, de akkor más volt  a táj.

 

Válság

Van, elmúlik, megoldom. Leírom, mert biztosan vagyunk páran ebben a saruban. Szóval válság van és tudom, hogy miért van. Jár le a gyes. Pánik közeli állapot, amikor meg vagyok győződve, hogy a bizonytalannal nem tudok megbirkózni. Már volt ilyen. Három éve, amikor a lányommal való gyesről mentem vissza. Teljesen magam alatt voltam. Akkor is úgy éreztem, hogy megbénít a helyzet. Aztán elmentem dolgozni és minden nagyon jól működött. Lett életem a pelenkán és a napi ebéden kívül, lettek újabb kapcsolataim. Persze a ház már nem volt annyira tiszta, és nem sütöttem hetente háromszor. Jó volt. Aztán egyedül maradtam négy hónapig és azzal is megbirkóztam. Jártam munkába, rendeztem a gyerekeket és a családi ügyeket. A kezdeti rémületen túl nagyon hatékonynak bizonyultam. Volt abban valami felszabadító, hogy egyedül döntök, nem kell más szempontjait szem előtt tartani. Nehéz volt, de jó. És amikor Balázs hazatért, akkor még sokkal jobb lett. Nagy értéke volt az együtt töltött időnek, mert tudtuk, hogy milyen az, amikor távol vagyunk.

Aztán jött Ilka és a költözés. Mindent elölről kezdtünk, új otthon, új közösség, új bútorok. Közben meg elmaradt, vagy háttérbe szorult az új családi struktúra felépítése. Én vittem mindent, amit lehetett, mert Balázst elborította az új munkahelye. Én úgyis itthon, hát legalább annyit igazán megtehetek. Csakhogy eltelt mindjárt két év Ilka születése óta és én kipurcantam. Mennem kell, de az az érzésem, hogy nélkülem itt összeomlik minden. És nem látom, hogy ki és miként fogja ezt felépíteni, ha én vállalkozást építek, háztartást vezetek és még ki tudja mit. Ezzel nem a saját szerepem akarom eltúlozni, de nem akaródzik menni. Maradni nem lehet és nem is jó. Lejár lassan még egy gyes. Visszamegyek és minden rendben lesz. Legutóbb is rendben volt. Sőőőt, még sokkal jobb lett, mint előtte. Csak amíg elindulok… na addig nehéz. 

 

 

Amiről nem beszélek…

Látszólag laza vagyok, de titkon folyamatosan megy a mi van ha és mi lesz akkor ha szoftver. Ha sok a dolgom, akkor nincs idő rá, de ha megállok, akkor zakatol….  

Mi lesz Péterrel elsőben? Hogyan fog megbirkózni a kudarcokkal? Mikor fogja megtanulni, hogy a sértődés nem jó stratégia? Mi lesz Katicával az iskolában? Mivel lehet őt motiválni, hogy tanuljon? Hogyan birkozik majd meg a kötöttséggel? És ki fog velük tanulni, ha én dolgozom? Mit fogok dolgozni? Ha nem dolgozom, hogyan élünk meg? Ha dolgozom, ki neveli a gyerekeket? Mit csinálok Ilkával 3 éves koráig? Menjek vissza dolgozni? Mondjak fel? HA felmondok, hogyan lesz más gyes? Ha nem mondok fel, hogy oldom meg a napi 120 kilométer ingázást? Mi lesz Ilkával? Mi lesz a családi életünkkel? Lesz-e olyan?  Menjek-e vissza egy keveset fizető, de biztos állásba, vagy ugorjak fejest a bizonytalanba? 

Eleget eszik Ilka? Miért nem rágcsálja a zöldséget? Miért nem iszik szénsavmentes vizet? Hogyan választom el teljesen? Nem vagyok én önző, hogy elválasztom, amikor ő annyira szeret szopni? Ha nem választom el, akkor hogy oldom meg a munkámat?  Miért fogyasztunk mi még mindig cukrot, ha az nem egészésges? Hogyan tudnám megetetni Péterrel a jó minőségű húst? Mit találjak még ki, hogy azt meg is egyék a gyerekek? 

Mikor és miből megyek el fogorvoshoz? Miért nem vittem Pétert vissza az ortopédushoz? Miért nem mentem el az idén sem nőgyógyászati kontrollra? Mikor viszem már el Katicát fülbevalót tetetni a fülébe? Mikor tartjuk már meg a Balázs szülinapját? És hogy sütök tortát, ha a sütőm nem jó? Mikor tartjuk meg az évvégi nagy összeröffenést a munkatársakkal? Mit főzök 35 személynek? Mikor? Mikor hívom fel édesanyámat? 

Mi lesz Tücsökkel, ha folyton az utcán lófrál? Mi lesz Milivel, ha valóban vemhes? Mit mondok a gyerekeknek, ha valamelyikük feldobja a tappancsait?  Hogy viselem én azt ép ésszel el, ha megint megdöglik egy állatunk?

És ez az, amit kapásból le tudtam írni. De ezen kívül még foglakoztat ezer más dolog. Sokszor csak azt érzem, hogy túl sok. Nem az, hogy minden napra meleg étel legyen, tiszta ruha, élhető lakás és benzin az autóba. Hanem annak a gondja, hogy mindenki rendben legyen. Az nyomaszt, hogyha nem figyelek, ha nem vagyok jelen, akkor valakivel, aki nekem nagyon fontos valami rossz történik. Talán az én mulasztásom miatt. Néha annyira igyekszem, hogy a valóban fontos dolgok csúsznak le a prioritás listáról. De nem tudom ennél jobban csinálni. Ahogy a dédnagyanyám mondta, Isten látja lelkemet és két paniti ember, én ennél többre nem vagyok képes. Az, hogy minden halad a maga útján, hogy mindenki jól van az kegyelem (nekem csoda). Nem az én ügyességem és nagyszerűségem. Azt hiszem, hogy a felelősségnek a kívül helyezése kell ahhoz, hogy elviselhető legyen számomra az anyaság. Amikor azt mondom, hogy én nem tudom megvédeni a gyerekem semmitől, akkor azt mondom, hogy én nem bírom elviselni annak a terhét, hogy megvédhettem volna, de nem voltam elég figyelmes. A kételyek és kérdések ott vannak, de nem engedem őket ki. Mert figyelek arra, hogy mit tanítok a világról. Nem szeretném, ha a gyerekeim azért félnének, szoronganának, mert minden lépésüket az én figyelmeztetésem vagy aggódásom kísérné. De attól a szorongás és kétely ott van. Néha mélyen, vagy alapzajként, de ott van. Ehhez mit szóltok? 

 

Dögrováson

Mindenki beteg, kivéve Balázst. Péter kezdte hasmenéssel, Katica folytatta, vasárnap Ilka kezdett hányni. Hétfőre Péter helyrepattant, Katica még szenved, Ilkának már csak hasmenése van. De hétfő este óta én estem áldozatul ennek az igen kedves vírusnak. Nem emlékszem, hogy valaha is voltam ilyen rosszul. Olyan vagyok akár egy részeg légy. 

Még tiszta szerencse, hogy Ilka csak éjjel szopik. Azt hiszem belepusztulnék, ha nappal is kellene szoptatni. Vasárnap óta nem eszik rendesen. Megvárja az esti szopit. Folyadékot iszik eleget. Épp azon filóztam, hogy milyen jók az ösztönei. Kikoplalja a betegséget. Katica azért húzta egy nappal tovább, mert nem tudott ellenállni az üdítőnek. Én Ilka stratégiáját alkalmazom, de gyenge vagyok és fáj a fejem. 

Balázs átvedlett teljes állású apává. Etet, öltöztet, szórakoztat és hagy engem szenvedni. Én meg itt az önsajnálat mocsarában azon filozofálok, hogy volt-e már olyan, hogy én egész nap csak feküdtem és nem csináltam semmit. És arra a következtetésre jutottam, hogy nem. Kár, hogy nincs benne semmi élvezet.

Hogy legyen ennek a bejegyzésnek valami értelme is, elmondom, hogy gyomorgörcsök ellen az ánizskömény tea használt. Hányás ellen nem használtam semmit. Ilka követelte az almalevet, így azt kapott a víz mellett. Evett néhány kanál köménymaglevest. Ezen él két napja. Csodálom, hogy van energiája jönni-menni, szervezkedni.

Az a tervem, hogy írok a szerepekről, mert szezon van 🙂 Remélem lesz rá putyeró.