Mi ketten…

vagyunk a szövetségben. Én és a férjem, vagy a férjem és én. Ebbe a szövetségbe jöttek a gyerekek, mert szerettük volna, ha többen lennénk. De az alap, az mi vagyunk. És ha mi nem vagyunk jól, ha a szövetség gyengül, akkor a család sem lesz jól. Kisgyerekesként, dolgozó szülőként a mindennapi muszájra sem vagyunk elegek. Prioritási listát állítunk fel, és ott legtöbbször a kettőnk viszonya valahol a lista közepén szerepel, amire már nem jut idő. Mivel megéltük legalább egyszer azt, hogy mi erősek vagyunk, hogy mi komolyan gondoljuk, hogy mi mindent kibírunk azt hisszük, hogy ez kitart. Átvészeljük ezt az időszakot és akkor majd rendezzük sorainkat. Istenem, hányszor csináltam én ezt végig az elmúlt 13 évebn. Most nincs idő ránk…. mikor lesz megoldjuk. Most minden kerüljön a helyére előbb. Eltelt 13 év és kifulladtam. Kifulladtam, mert soha nem volt annyi idő, hogy mindent a helyére rakjunk mielőtt jött az újabb most nem érünk rá időszak. És meggyengült, és nam tart meg, amikor meg kellene. Sem engem, sem őt. Ez haragot szül. Mert az évek során rengeteg erő, szeretet, energia került bele ebbe a kapcsolatba, amit szeretne az ember visszavenni, amikor szüksége van rá. De nincs mit. Mert a sok túlélő időszakban mindenki onnan töltekezett. A gyerekek is onnan. Én előbb arra lettem figyelmes, hogy én üres vagyok…. nincs mit adnom. Aztán elkezdtem keresni a hibást és mondani, hogy baj van. Jött a harag, hogy de miért jutottunk ide. Eljutottam odáig, hogy én ezt nem akarom. Az üres keret nem kell. A kívülről szép család nem kell. De az ami volt, amibe a gyerekeket hívtuk, az kell. Na most akkor van néhány lehetőségem: lehet válni, váltani vagy változtatni. Amíg van hit abban, hogy a másik is akarja, remény, hogy lesz még legalább annyira jó, mint régen és szeretet, addig érdemes újrakezdeni. Hit remény és szeretet? Megvan ez valahol írva…. Na mi döntöttünk. Megint életet lehellünk abba, ami nekünk fontos. Most felkerülünk a lista élére, hogy legyen megint tartalom, nemcsak keret. Mintha már jártunk volna erre, de akkor más volt  a táj.

 

Reklámok

7 thoughts on “Mi ketten…

  1. Félelmetes amikor a nagy munkálkodásból egyszer csak felnézel, és megfogalmazod ami van, úgy, ahogy van, szépítés és kihagyás nélkül, a maga valóságában. Döbbenetes, hogy miket lehet ilyenkor látni. Ekkor kap el az az érzés (legalábbis engem), hogy üresség van, ott vagyok én, alattam és fölöttem semmi, és én is fáradt vagyok. Ilyenkor szoktam leírni, beszélni, dühöngeni akár, hogy nem ilyen lovat akartam. Ilyenkor veszekszünk, és van, hogy csak másnap békülünk, mert dühösek vagyunk mindketten, mert a ló nem olyan, és ez mindenkit frusztrál valamilyen szinten. És én attól leszek a legdühösebb, ha nekiáll csitítgatni, s magyarázni, hogy nem is, vagy nem annyira. Hagyjon nekem békét, most ki kell folyjon, azt próbálja meghallgatni amit mondok, tanács se kell, megoldás se, nem kell semmi, csak csönd és egy váll, amire dőlni lehet. Nem mindig van ilyen, ilyenkor van sértődés. De a másnap mindig jobb, van belátás és kilátás is, beszélgetés is. S ami fontos az megmarad. Párkapcsolati problémáknál érdekesebb az ügy, mert ott hiába fontos nekem a másikkal való kapcsolat, csak akkor van igazi előrelépés, ha a másiknak is. Ha a másiknak nem, akkor az duplán fáj, s hiába lesz valamilyen megoldás, az eredmény kétes. Szövetség kell, állandó egyeztetős, megfeszülős és ellazulós.
    Én abban hiszek, hogy egy idő után nem kell lemenni az aljáig, mert már jóval hamarabb megérezzük, hogy süllyedünk, és lesz technika arra, hogy onnan is elrugaszkodjunk. A végleges megoldásban nem hiszek, mert nincs állandó. Út van és változás, a táj is más.
    Sok egymásra fordított időt és figyelmet kívánok nektek, és hosszú, meleg nyári estéket!

    • Ha borul a bili, akkor legalább ürüljön is…. szoktam én mondani. Szerintem a változás ott kezdődik, hogy megfogalmazod mi van. Öszintén. Ez sokszor nem szép. De enélkül csak önámítás van. Volt már ilyen és utána mindig jobb lett. Szintet léptünk. Most is az következik. Általában már nem megyünk le a gödör aljára, de most sok volt a front. Jön a nyár, mi elutazunk. Az út hosszú és az autóban lehet a legjobbakat beszélgetni. Utána meg egy hét, ahol csak mi vagyunk…

  2. azt szólom, hogy ez most nagyon jókor a lehető legjobb döntés. mennyire jó, amikor egy nő ki bír tekinteni a nyomorából, van ereje megfogalmazni (mínuszos energiával is), hogy mire lenne szükség, hol és hogyan kellene azt a szövetséget újrapecsételni. mennyire jó, amikor a férfi nem duzzog, hanem partner ebben. amikor mindketten ugyanabba az irányba akarják tolni a közös szekeret.

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s