Szorongásoldás ovi- és iskolakezdésre

Szeptemberben elmennek a gólyák, szülinapom van és  a legtöbb gyerek elkezdi bölcsödés, óvódás vagy iskolás pályafutását. Ma arról írok, hogy miként segíthetünk a gyerekeinknek minél hamarabb elfogadni az új életformát.

1. Tudatosítsuk a gyerekkel, hogy ez nem választás kérdése. Nagyon sokszor a szülő bizonytalansága, az intézménytől való félelme azt a benyomást kelti a gyerekben, hogy választása van. Ha elhiteti anyával/apával, hogy neki ott nagyon rossz, akkor otthon maradhat. (Minden óvónő ismer olyan gyereket, aki az előtérbe visít, majd édesanyja távozásakor bemegy a csoportba és délutánig csodásan elvan.) Ilyenkor indulnak a reggeli tiltakozások, az előtérban való hosszas búcsúzások a hosszas és eredménytelen üzletelések. Ehelyett sokkal hatékonyabb, ha otthon megbeszéljük, hogy oviba/iskolába menni kell. Akkor is ha nehéz mindenkinek. Az ovi előterében nem szabad sokat időzni. Pikkpakk átöltözni, nagy ölelés, puszi és gyors távozás.

2. Fontos megbeszélni a gyerekkel, hogy mennyi ideig lesz távol a szülőtől. A kisgyerekek (ideértve néha a kisiskolásokat is) nem tudják az időt tagolni. Nekik nem mond semmit a délután fogalma. Ha elmagyarázzuk, hogy mi fog egymás után következni, és melyik tevékenység után érkezik a szülő, akkor megérti, hogy ez egy véges állapot. A gyerekek számára a történések reálisak, az időpontok nem. A fiam (7 éves) minden reggel megnézte, hogy hány órája van és mi az utolsó. Így felmérte, hogy mikor lesz vége a napnak.

3. Ne vesztegessük meg a gyereket. Főleg ne az előtérben síró gyereket. Ne mondjuk azt neki, hogyha abbahagyod a sírást, akkor kapsz majd fagyit/autót/ cirkuszi belépőt.  A síró gyermeket sem észérvekkel, sem ajándékkal nem lehet meggyőzni. Meg lehet ölelni, majd el kell válni tőle. Nem szabad hosszasra húzni az elválást, mert mindkét félt megviseli. Az elválás úgysem spórolható meg.

4. Ne hazudjunk a gyereknek. A nemsokára jövök, meglátod milyen hamar eltelik az idő hazugság többet árt, mint használ. Ha voltál szerelmes tudod, hogy egy óra távol a szerelmedtől egy örökkévalóságnak tűnik. Ez így van a gyerekkel is. Ami nekünk csak két-három óra, az neki végtelen idő. Ne áltassuk ezzel, mert elveszítjük a bizalmát.

5. Ne beszéljünk a beszoktatási nehézségekről a gyerek előtt. Arról lehet beszélni, hogy a gyerek ügyesen öltözik reggelenként, hogy csodásan eljátszik, hogy szépen köszön. Meséljünk és beszéljünk olyan dolgokról, amik jól mennek, ezzel többször is elismerjük a gyerek erőfeszítéseit. Kicsit idealizálhatjuk is a helyzetet ezzel is jelezve közvetett módon, hogy mit várunk el.

6. Motiváljuk a gyereket, hogy oviba menjen. Ezt sokféle módon lehet és ott sem árt, ahol a gyerek már járt bölcsibe/oviba/suliba. Nálunk a leghatásosabb mód az, hogy van egy táblája minden gyereknek. És azon gyüjtünk matricát, vagy egy mobilis figura halad a cél felé. A sikeresnek ítélt napokon a gyerek hazérkezésekor felragaszt egy matricát, vagy előre lép a táblán. 5 lépés, vagy 5 matrica után a gyerek kérhet egy élményt. Nálunk ez müködött rendrakásnál is, csak ott legalább 10 matrica kellett. A gyerekek imádnak gyűjteni, ragasztani. Egy sikeres hét után úgyis van családi program, annyi a változás, hogy több lehetőségből választhat a gyerek. Nálunk az állatkert és a játszóház volt a leggyakrabban kért program. De volt piknik, játszóterezés, barátok látogatása is.

7. Hazaérkezéskor szánjunk a gyerekre legalább egy órát. Játsszunk, meséljünk, legyünk. Semmi más nem kell nekik, csak érezzék, hogy elérhetőek vagyunk. Ha mi útban haza bevásárolunk, majd nekiállunk vacsorát főzni, akkor a gyerek frusztrálódik. Tudom, hogy nagyon nehéz  rászánni azt az órát, de rövidtávon megtérül. A játszótér is jó ötlet, de biztosak lehetünk, hogy utána hazaérkezéskor majd keresik azt a programot, ahol melletünk lehetnek. Nagyon felértékelődik ilyenkor a fizikai közelség.

8. A legtöbb gyerek közösségbe érkezéskor elkezd szorongani, egyrészt az ismeretlentől, másrészt a rázúdúló ingerhalmaztól. Ez teljesen természetes. Amikor elkezdek dolgozni, az első héten annyira kifáraszt az ovi, hogy délután hasznavehetetlen vagyok. Hozzá kell szokni a zajhoz, a párhuzamos történésekhez, a konfliktusokhoz. Ebben sokat lehet segíteni a gyerekeknek. Az egyik módja, hogy mesélünk róla. Mindig arról, ami éppen gondot jelenthet. Ha az elválás a szülőtől, akkor olyan állatmeséket meséljünk, ami erről szól. Az iskolás gyerekeknek mehet olyan népmese, ahol a szereplő elvesztődik majd hazatalál vagy elindul szerencsét próbálni. Ha nehézésget okoz a gyereknek, hogy beilleszkedjen, akkor olyan mesét érdemes mesélni, ami a különbözőnek tűnő szereplők/gyerekek sikeréről szól (pl. Rút kiskacsa).  A kicsiknek mindig én magam szoktam mesét kitalálni, a szereplők általában állatok. Ez azért sikeres, mert bele tudok szőni olyan tulajdonságokat, vagy eseményeket, ami a gyerekkel megtörtént aznap. Volt olyan kitalált mesém, amit egy hónapig minden nap el kellet mesélni. Ilyenkor tudtam, hogy a mese pont arról szól, ami a gyereket foglakoztatja.

9. Tanítsuk meg az érdekérvényesítést és a konfliktuskezelést játékkal. Erre ideális a szerepjáték vagy bábjáték. Mi sokáig plüsjátékokkal játszottunk. Minden figurának volt egy gyenge pontja (dicsekedett, verekedett, nem ette meg a levest, stb). Előbb mindig azt játszottuk el, ami nem kívánt viselkedés volt. Aztán közbelépett az okos és gondoskodó szereplő, aki tanított egy újabb viselkedési mintát. Azt is eljátszottuk, majd megkérdeztük a többi szereplőt, hogy melyik a jobb megoldás szerintük. Nagyon szerették a gyerekek. Itt is voltak olyan jelenetek, amiket orrvérézsig játszottunk.

10. Talán a legfontosabb: ne legyen bűntudatunk. Beszéljük ezt meg racionális szinten. Van más választási lehetőségünk? HA a válasz nem, akkor ezen ne rágodjunk. Én bölcsis voltam, majd ovis és iskolás. Egészséges, jól kötődő felnőtt lett belőlem, pedig mindkét szülőm három váltásban dolgozott. Nem attól függ, hogy mikor kezdi a gyerek az intézményesített létet, hanem attól, hogy mennyire tudjuk mi ezt szülők és pedagógusok jól kezelni. Ennek egyik alapfeltétele, hogy ne legyen bűntudatunk, ne kompenzáljunk. A mi realitásunk, hogy a gyerekeink intézménybe, mi meg munkába járunk. Teljesen természetes, hogy ez nem mindig kellemes.

+ 1 Ez nem útmutató, nem elvárás és főleg nem előírás. Ez az én tapasztalatom mint óvónő és mint 2 intézménybe járó gyerek édesanyja. Sok helyen egyszerűsítettem és sarkítottam, de nem azért mert nálam van a bölcsek köve, hanem mert látok általános vonásokat. Segítségnek szántam, szívesen várok bármilyen kérdést vagy kiegészítést. Legyen mindenkinek egy sikeres iskolai éve! A pedagógusoknak vas idegeket és végnélküli szeretetet, a gyerekeknek meg szerető és elfogadó környezetet kívánok.

 

7 gondolat “Szorongásoldás ovi- és iskolakezdésre” bejegyzéshez

  1. Hú! Előjöttek az emlékek. Utáltam oviba menni, még haza is szöktem. (Két háznyira laktunk.)
    Aztán a gyerekeim meg szerettek. Mámoros érzés volt nyugodtan otthagyni őket, máig sem értem, hogy sikerült?

    • Én is elszöktem. Bölcsödéből is, pucér fenékkel 🙂 A lányom is látogatóba járt oviba. Pedig volt egy év, amikor én voltam az óvónője. Megszökött és otthon kérte az apját, hogy szóljon telefonon, hogy hazaért. Nem akarta, hogy aggódjak. Sokszor elgondolkodtam, hogy csapnivaló óvónő lehetek, hogy a saját lányom lelép. De az új ovijában is csinálja 😀 Nem az ő műfaja.

  2. Úgy látom, mi már az elején elszúrtuk: úgy gondoljuk, hogy a gyereknek nem “kell” oviba járnia.
    Volt egy kezdésünk, amikor hiszti volt minden reggel, a végén már oviba kellett vonszolni. Hááát… mi akkor leálltunk a vivéssel, aztán következő évben került egy barát, akkor gond nélkül ment.
    Most megint gond van: épp ovikezdés előtti hétvégén kórházba kerültem úgy, hogy reggel el sem tudtam búcsúzni tőlük. Azóta nem akar oviba menni, csak ha én is ott maradok. Ismét nem erőltetjük. Próbálkozunk kecsegtetéssel, észérvekkel, csak sajnos olyan makacs fajta, mint az anyja meg az apja:)
    Ami biztos: a nagy zsivaly, a sok ismeretlen arc még most is ijesztő neki, egy év ovi után is. Mivel vegyes csoport, most épp vagy 9 új kicsi van, akik lefoglalják óvónénit annyira, hogy már nem jut hely odabújni az ölébe.
    Valahogy majd csak megoldódik, remélem…

    • Félreértettél. Én azt a véleményt képviselem, hogy a gyereknek az óvóda nem az ideális hely. Ha egy lehetőség van, akkor ne menjen a gyerek oviba. De ha oviba kell járnia (mert nincs kikapcsoló gomb rajta és a szülőknek 8-10 órás műszakban kell dolgozniuk), akkor azt mindenképpen fogalmazzuk meg elvárásként. Sokkal hamarabb kezdi el keresni a megoldásokat az új helyzetben, ha tudja, hogy nincs választási lehetősége (tudom, hogy kegyetlenül szól). Nem mindegy, hogy arra figyel, hogy beilleszkedjen vagy arra, hogy bebizonyítsa, hogy ez neki milyen rossz. Ezzel nem vitatom el, hogy rossz. Néha nagyon az. De van olyan, hogy nincs más megoldás.

      Saját példa. A nagyok csak akkor jártak oviba, amikor éppen kedvük volt és amikor nem akadt egyéb programjuk. Tavalyig. Azóta elvárás, hogy a nagyobbik lányom mindennapos ovis legyen. Négy éves volt ekkor. Az idén egyezséget kötöttünk, nem lesz napközis, de oviba napi rendszerességgel megy. Én nagyon szerencsés vagyok, mert meg tudtam oldani, hogy ilyen sokáig lehettek itthon. Ez Péternek, aki nagyon nehezen szocilaizál hatalmas segítség volt. De már a legkisebbikem nem lesz ilyen szerencsés. Vele már az elkövetkező egy év is nehéz lesz. Én próbálok itthonról dolgozni…. de kevesebb idő jut majd rá. Jövő ilyenkor biztosan ovis lesz. Nagyon igyekszem, hogy ne napközis legyen. De ha az lesz, akkor meg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megbírkozzon a feladattal.

      Az ovi szükséges rossz, de lehet azt jól csinálni 🙂

    • Jól vagy? Olvasva mégegyszer a hozzászólást eszembe jutott, hogy szeptember a legnehezebb hónap az oviban. Akkor érdemes nagy ívben elkerülni 😀 A te fiad is hasonlóan reagál, mint Péter annak idején. A jó hír, hogy iskoláls korára lehet még ő is nagydumás, mindenhol otthonosan mozgó legény. Az enyém az lett, pedig 5 éves korában a szülinapi zsúrokon mellettem üldögélt. Félt az ismeretlentől és a nagy tömegtől is. A tömeget ma is kerüli, de nagyom sokat nyitott a külvilág fele. De ehhez szüksége volt a több éves rejtözködéshez.

      • Most már jobban, de a jóig még van egy kicsi:) Viszont előrelépés történt: ma reggel oviba ment a Nagy és délben alig akart hazajönni. Igaz, egyezséget kötöttünk – elmarad a büntetésbe kapott egy hét rajzfilm megvonás ha reggeltől délig oviban marad. Mit meg nem tesz egy kis zsarolás?!
        Nem szeretem ezt a módszert, de néha nincs más kiút.
        Az ovit, mint a tanügyhöz tartozó intézményt nem szeretem, szerencsére az óvónénink van annyira laza és tapasztalt, hogy azt tartja szem előtt, hogy játsszanak, minél többet. A pajtások, azok nagyon kellenek. Nekem meg jobb, hogy ott rámolják szét a helyet, mint itthon. A felesleges energiáit is ott nagyjából levezeti, itthon nyugisabb.
        Most már remélhetőleg kitart ez az állapot év végéig.

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s