Helyzetjelentés

Nálunk nagyban folyik az átépítés. Lejárt a gyes, elkezdtem dolgozni. Néha napokon keresztül dolgozom és a keresetem nem mindig tükrözi ezt. Van ebből feszültség meg néha anyagi bizonytalanság is, de kibogozzuk. Amivel nehezebben birkózunk meg az a házi cseléd kiesése. Látványos lett, hogy mennyit bíbeltem a házzal most, hogy mér nem tehetem. A vasalatlan a plafonig ér, a fürdőbe néha slaggal kellene bemenni, nem járok heti rendszereséggel bevásárolni és biza mogyoró sincs a sör mellé. A gyerekeim hozzászoktak, hogy a ruhák maguktól vándorolnak a szekrénybe, az ebéd csak megjelenik az asztalon és anya mindig a konyhában tartozkodik. Ők is nagyokat néznek, hogy rossz irányba fordul a világ.

Én meg teljesen fapofával mondom a laptop képernyője mögül, hogy dolgozom nem tudom megoldnai. Előbb kétségbeesés uralkodott el a házban. Aztán eldöntötte mindenki a maga kompetenciája szerint, hogy visszacsinálják a dolgot. Elindult a bűntudatkeltés minden szinten. A leglátványosabb az volt, hogy a gyerekek elkezdték egymást bosszantani. Eddig is szokás volt, de látványosan megnőtt a nyivogások, kiabálások és véletlen ütések száma. Folyamatosan igény van a békebírói jelenlétemre. Ilka hirtelen beköltözött az ölembe. Mindez elől nem tudok elmenekülni, mert itthonról dolgozom. A nyelvórákat ugyan egy másik épületben tartom, de készülni itthon szoktam. Így össze vagyok zárva a gyerekekkel és a rumlival. így kénytelen leszek gyakorolni az elvonatkoztatás művészetét. Amíg nem elviselhetetlen a zaj, vagy nem vérzik valaki, addig nem megyek be. Takarításra bizonyos idő van elkülönítve minden nap. A főtt étel az első, ami azon túl belefér, az meglesz, ami nem az nem. Priorítási lista születik. Hatékony vagyok, Balázs is csinálja amikor éri. Fut a lakás legtöbbször, de hát akkor is futott amikor éjjel-nappal takarítottam.

Nagyon liberális anya vagyok (itt nem ér hümmögni és kételkedni :D). Úgy gondolom, hogy a gyerekek maguk kell megoldják az adodó prblémáikat. Van azonban pár olyan dolog amire azonnal reagálok. Ha verekednek büntibe kerülnek (mindenki annyi percig ül egy kijelölt helyen, ahány éves. A végén megbeszéljük, hogy miért kerültek büntibe. Megbeszéljük, miért nem jó -pl verekedni, szemet szúrni, dobálozni- majd ölelés és mehet mindenki dolgára). A másik gyakori probléma ami az ítélőszékem elé kerül az egy ordító, szaladó gyerek kezében virító valami -bocsánat VALAMI- amit követ egy másik kiabáló gyermek. Ez így vicces leírva, de amikor 5 percenként játszák el a Tom és Jerryt, akkor nagyon dühbe tud gurulni az, aki egy technikai szöveg többszörösen összetett mondatát fordítja. Erre az a megoldás, hogy elveszem a VALAMIT. Nem kérdek, nem magyarázok, elveszem. A summázás: ha nem tudtok megegyezni, akkor két napig nincs. Nagyon hatékony módszer (mi tagadás az első három napban ki kell birni az igazságszolgáltatás utáni hangos bőgést, de megéri). Van olyan, hogy üvöltve közeledik egyik gyerek, nyomában a másik, míg a harmadik kikiált…. Anyaaa, nyugodtan vedd el. De olyan is volt, hogy rohant Cicó elől visítva, a nappaliban már csak csendesen rohant, a konyhába már csak gyorsan sétált és felült az asztalhoz. Péter mosolyogva sétált a nyomában. Kérdeztem mi van…. mindenki nagy egyetértésben közölte, hogy semmi. A testvéri szolidarítás ezen nemes példáin gyakran meghatódom…. ha nincs tanú, akkor meg könnyesre röhögöm magam.

Aztán meg ott vannak az ultimate büntetések. Ha valakinek sikerül egy nap alatt háromszor büntibe kerülni (ilyen azért ritkán van), akkor az bizony egy hétig nem nézhet rajzfilmet. Ez azért is kínos, mert a többiek viszont igen. Szóval hallja mi megy, de nem nézheti. Na ilyenkor nagyon utálnak engem és gyakran bevetnek mindent a kegyelemért. Én meg nagyon utálom kínozni őket. Harmadik nap után elindul az újratárgyalás, amikor a hátramaradó büntetést ki lehet váltani önkéntes házimunkával. A másik kegyetlen megtorlás az a tablet-tilalom. Na ez akkor következik be, ha valaki nem pakolja ki a hátizsákját hazaérkezés után és nem teszi el a kabátját, cipőjét. A tablet-tilalom mindennél rosszabb, hisz olyankor az ide látogató barátok sem kapják meg és azt is el kell mesélni, hogy miért nem.

Életünk nagy mumusa a FEKETE ZSÁK, ami dr. Brrrr utóda. Amikor eluralkodik a káosz a gyerekszobában, akkor egyik gyerek a hálószobánkba a másik a nappaliba költözik ki. Ilyenkor rendelem el az általános takarítást. Megpróbálom élvezetesé tenni, de van, hogy nem megy. Ekkor szedem elő a legnagyobb fekete szemetes zsákomat és felszólitok mindenkit, hogy 5 perc alatt mentse meg mindazt ami drága, mert a többit összeszedem és megy adományba. Elhiszik mert egyszer megcsináltam. Két hónapig nem látták a játékaikat, aztán egyenként visszakapták őket. Minden rendrakás után egyet. Azóta tudják, hogy ez nem vicc, bolond az anyjuk, jobb nem viccelni vele. Kisebb korukban ezt Dr. Brrrr csinálta, aki egy hütőszekrényben lakó kis öregúr. Azzal szórakozik, hogy a szertehagyott tárgyakat elviszi. Egy Méhes György mese, amit még régen az oviban mondtam el a gyerekeknek. Majd elkezdtek dolgok eltűnni tőlünk is a csoportból. Hamar ráébredtünk, hogy Dr. Brrr beköltözött hozzánk. Azóta is követ minket, de éjjel dolgozik, szóval az esti rendrakáshoz jó motiválni, de nappal nem.

Aki ezt elolvasta az meg van győződve, hogy az én gyerekeim feje fölött folyton a büntetés pallosa lebeg, így elmondom, hogy nem.Egyrészt kellemesen titokzatos életük van, amiben én nem vagyok jelen. Órákat tudnak játszani úgy, hogy nem kíváncsiak rénk, felnőttekre. A vendégek is titokzatosan el szoktak tűnni. Első két-három alkalommal ellenőrzik, hogy miért nem megyünk be, aztán felismerik a szabályt. Itt nem zavar senki, csak ha ordítunk vagy vér folyik. Onnantól kezdve ritkán jönnek ki és legtöbbször fordítom is vissza őket, hogy oldják meg maguk.

Emellett, előszedtük a büszkeség táblákat. Pont azért mert nagyon sokat dolgozom egy monitor mögött és jóval kevesebb az idő amikor kimondottan csak rájuk fokuszálok, felértékelődött az együtt töltött idő. Ezek ilyen kis karton táblák, amin egy pillangó halad a nagy virág fele/ egy kalóz a hajó fele. Tíz helyszín van. Tíz jótett után ér a pillangó/kalóz célba. És akkor ünnep van… mert kérhetnek egy élményt vagy egy lejt. Mostanában az előbbit szokták. Szóval a pozitív viselkedésformákat is jegyezzük és jutalmazzuk. Néha azon gondolkodom, hogy ilyen nekem is kellene, de félő, hogy túl gyakran érne célba a pillangó és anyagi csődöt mondnánk.

Nálunk most ilyen az élet. A mindennapok mellett meg egy rakás felszín alatti munka folyik amiről nem tudok írni. Nem tudom, hogy miért nem, de amikor leírom, akkor nem áll össze. az biztos, hogy hatalmas válságon vagyok túl, de nem elég távoli ahhoz, hogy meg tudjam írni…közben ez egy nagyon fontos felület lehetne/lenne. Gondoltam megkérlek benneteket, hogy írjatok. Mindenki arról, ami foglakoztatja. Én meg hűségesen kommentelek. Játszhatunk olyat is, hogy helyzeteket boncolunk. Lehet ezt teljesen anoním módon vagy névvel. Az email címem: czkatalin@yahoo.com. Írjatok…

I

Reklámok