Itthon

Hazaértem már három hete. Most már látom, hogy körülbelül mi is várt, amikor megérkeztem, így beszámolhatok. Leírom, hogy mi nem történt amíg nem voltam itthon, mert arról, hogy valójában mi történt csak sejtéseim vannak.

Furcsa megélni azt, hogy a gyerekeim életéből kimaradt két hét, amikor nem tudom még csak hozzávetőlegesen sem, hogy mi történt velük. Mikor hazaértem, akkor kissé idegenkedve, de nagy örömmel fogadtak. Ilka nem állt szóba velem, de az ölemből nem szállt le. Az első délután különösebb események nélkül telt el, de másnap reggel elindult a parasztlázadás. Eldöntötték, hogy elverik rajtam a port, amiért elmentem. Ilka kezdte. Minden öt percben lenyomott egy visítós hisztit. Ettől mindenki befeszült,a két nagy gyerek azonnal elkezdett mindenféle elterelő hadműveletet, mindent odaadtak neki, csak hagyja abba a visítást. Ilka meg maximálisan visszaélt ezzel a helyzettel. Szóval az első dolog az volt, hogy megpróbáltam leállítani a kis zsebzsarnokot. Nem ment a figyelem elterelése és a hosszas visítást sem hagyhattam, mert a nagyok elkezdtek irracionálisan viselkedni. Pár perc alatt tömeghisztéria lett. Így bevetettem a klasszikus megoldást. Szóltam, hogy hagyja abba vagy kiteszem a szobából. Megértem, hogy mérges, de nekünk nincs miért ezt hallgatni, menjen dühöngje ki magát, ha megvolt, visszajöhet. Öt perc múlva kint is volt. Azon felbátorodva, hogy a kisebbik gyerek már nincs nyeregben, megpróbálta az elsőszülött visszaszerezni a pozícióját. Így ő kezdett el csapkodni és ordítozni. Ő ment ki másodiknak. A középső gyerekem okos módon a más kárán tanulok technikát vetette be. Felismerte, hogy visszatértek a régi határok, nem nagyon van kivel üzletelni és megkönnyebbült. Harmadik nap már minden a régi kerékvágásban volt én meg ültem az elhatározásom romjain, hogy ezután kevésbé leszek rendőrkapitány. Nincs nekem ebben választási lehetőségem. Sokan vannak és szövetségben. Sok lúd, disznót győz. Ludakhoz pásztor kell.

A visszatérésem nagy felismerése az volt, hogy én vagyok a szigorú és határt szabó szülő és ettől a pozíciótól addig nem tudok megszabadulni, míg a férjem nem hirdeti ugyanazokat a határokat. Elméletben hiszi őket, csak a gyakorlatba ültetés kényelmetlen. Abban reménykedtem, hogyha elmegyek hosszabb időre, akkor a férjem felismeri, hogy a határoknak létjogosultsága van, hogy másképp nem tudja megoldani az életet és gyakorlatban is alkalmazza a szabályokat. Hát ez nem egészen így történt. Ő elfogadott mindent és erőn felül igyekezett megbírkozni a feladatokkal. Maximálisan kiszolgálta a gyerekek igényeit és mindent elkövetett, hogy mindenki elégedett legyen és ne követelőzzön. Így a legkisebb gyerekem, aki a legjobban tud visítani tökéletes despota lett, a nagyobbak meg Balázs frusztrált a helyzettől. Amikor hazaértem teljesen ki volt fáradva és elvonult regenerálódni én meg maradtam a rekonstrukciós munkálatokkal. Azóta is azon filózok, hogy miért tűnt ez könnyebbnek, mint határokat húzni? Csalódott vagyok, mert megint visszaállt a rendszer, én szabályokat állítok, amik vagy megállnak, vagy nem. Én vagyok a szigorú és közben meg nincs teljes kontrollom a szabályok relativitása miatt. Mert a szabályok betartatása  erőfeszítést, konfrontálódást jelent. És hiába a megbeszélés, mert elviekben teljes az egyetértés. A gyakorlatban nem fekteti bele az extra erőt, hogy működjön. Patthelyzet.

Eltelt három hét, visszaállt a rend. Lehetőségem volt megtapasztalni, hogy mennyivel könnyebb az élet, ha két felnőtt van, aki ugyanazt a szabályrendszert működteti. Vendégünk volt, aki hasonlóan reagált a szituációkra, mint én. Következetes volt, határozott és indulatmentes. A gyerekek nagyon hamar megtanulták, hogy mi a játékszabály vele. És mivel a szabályok nem voltak tárgyalhatóak, nem volt sem egyezkedés, sem parasztlázadás. Kiegyensúlyozott gyerekek voltak, napi 12 óra munka mellett is. És nagyon mély kötődés. Láthattam, hogy a gyerek valójában igényli a határokat. Visszajelzésnek nagyon jó volt. Most már csak azt kell elérnem, hogy ez mindennapi gyakorlat legyen itthon.

Elutazni nem volt könnyű, hazajönni sem 🙂 De a felismerésekért (is) megérte az út.

Reklámok

Jöttem, láttam, ettem, mentem

Jöttem, láttam, ettem, mentem

Fish and chipset nem, de a curry és a bagel örök szerelem marad. Letelt a két hét, most repülök haza. Jó volt és fele olyan nehéz sem volt, mint amennyire számítottam. Hiányoztak az otthoniak, de az ottlétem nagy részében nem gondoltam haza. Az első két nap még eszembe jutott, hogy vajon mit ebédelnek, vajon ki vigyáz a gyerekekre, míg Balázsnak dolga van, de ez két nap múlva teljesen megszűnt. Rájöttem, hogy ilyen távolságból semmi kontrollom nincs az otthoni események felett. Az információk olyan késéssel értek el, hogy nem tudtam hasznos lenni. Mikor felismertem ezt, teljesen el tudtam engedni. Volt éppen elég dolgunk, nem nagyon lazáztunk, így könnyű volt a jelenben létezni. Minden kisgyermek láttára, vagy kutya láttára belém hasított, hogy azért de hiányzik nekem az otthoni bagász, de aztán át is lendültem.

Amit megtudtam magamról az elmúlt két hétben az, hogy kb hét óra folyamatos alvásra van szükségem, hogy jól működjek. Ha nem ébreszt fel senki, akkor ennyi idő után magamtól ébredek. Hihetetlen érzés volt… elfelejtettem milyen az, amikor addig alszol ameddig akarsz.  A másik dolog, hogy képes vagyok jól csinálni olyan dolgokat, amiket soha nem tettem. Minden a merészségen múlik. Ha belekezdtem olyasmibe, amit soha nem csináltam, gyorsan kiderült, hogy az otthon szerzett tapasztalatok milyen jól kamatoztathatóak. Készítettünk narancs lekvárt….az eredmény minden álszerénység nélkül is jó lett. Majd meglátjuk, hogy a bírák is így gondolják-e. Sütöttem bagettet életemben először, ami szintén jó lett.  A hagymalekvárom, ami szerintem az ehetetlen kategóriát súrolja, nagyon jó az angolok szerint. Tartottunk három kóstolót és mindenhol az volt a visszajelzés, hogy profin csináljuk. Ment a dolog, mint a karikacsapás, ami nagyon megnyugtató, hisz azt hittem eléggé lelassultam és elbutultam az elmúlt években.

Amit Angliáról hozok, mint új tudás, az kb így foglalható össze.

  1. Ne csinálj vanília krémet szója tejből, mert nem lesz jó.
  2. A londoniak nem néznek a szemedbe, de ettől függetlenül semmi bajuk veled.
  3. A síró gyermek, az egy teljesen természetes dolog, nem kell túlreagálni. Minden család intézi a dolgát, de senkit nem érdekel különösebben, hogy a babakocsis gyerek üvölt.
  4. A babakocsi 5 éves korban is nagyon hasznos állat, helyben tartja a gyereket.
  5. Az angolok nem szeretik a zoknit, januárban simán lehet a sarki szélben zokni nélkül, szandálban járni. De az is teljesen megszokott, hogy páratlan zokniban járnak. Ez utóbbit szabadalmaztatni kellene itthon is… Annyi páratlan zoknink van.
  6. Lehet pizsamában vásárolni.
  7. Liverpoolban hajcsavarokkal flangálni az utcán teljesen megszokott.
  8. Nincs olyan, hogy furán öltözöl.
  9. Nagyon jó szendvicseket csinálnak. Az én gyomrom azonban eléggé elszokott a iparilag előállított élelemtől.
  10. A liverpooli katedrális fenomenális. A tenger mindenhol csodás, de csak ritkán lehet érezni az igazi tenger szagot. London érdekes, de nm hat meg. Brighton csodás hely, egy kicsit montecarlos, egy kicsit kolozsváros, oda (is) szívesen visszamennék.
  11. Januárban teljesen jól lehet fagyizni.
  12. Öt fokban is lehet nagyon fázni.
  13. Az időjárás 5 percenként változik, így érthető, hogy miért egész napos téma.
  14. Az ég Anglia felett csodás, másodpercenként arcot vált.
  15. Januárban is van fű és az angolok imádják kínozni a pálmafákat.
  16. A jobboldali vezetés egy európainak sok halál közeli élményt nyújt.
  17. Jó a sörük.
  18. Az angolok kb Draculára és a Cheeky girlsre asszociálnak a Transylvania és Romania szavak hallatán. Utóbbi a romáinkról való tudásukat is aktivizálja.

Sok sztereotípiának az eredetét felismertem. De rengeteg kellemes meglepetést okoztak. Nagyon jó a humoruk és tudnak nagyon barátságosak lenni.  Fegyelmezettek, de nem éreztem azt a túlzott fegyelmet, mint a németeknél. Folyamatosan kelet-európainak éreztem magam. Nagyon nehezen lehet belőni, hogy hol vannak a határaik, mert nagyon ritkán látszik rajtuk, hogy mit gondolnak vagy éreznek. Tagadhatatlanul elfogadóak. Néha már saját kárukra, ha engem kérdezne valaki…. De jó, hogy nem teszi.

Nagyon jó volt egyedül létezni két hétig. Rengeteg új impulzus ért, amiért végtelenül hálás vagyok. De most már nagyon várom, hogy leszálljak és megölelgessem a gyerekeim, meg felváltsam Balázst. Jelentkezem majd  az otthoni fejleményekkel.