Kedves Hamupipőke,

Kati vagyok és nagy rajongód gyerekkorom óta. Most egy kicsit bajban vagyok és mint egyik példaképem, téged kérlek meg, hogy segíts ki pár válasszal. Elmondom, hogy miért is lettél te az egyik kedvenc mesehősöm, hogy értsd azt is, amit kérek. Az tetszett benned, hogy te nem szenvedő alany voltál. Adott volt egy méltatlan helyzet, de te kihoztad a maximumot belőle. Takarítanod kellett, de el mertél menni a bálba, amikor lehetőséged adódott. Ott álltál helyt ahol kellett, éltél a lehetőségeddel és a mese végére révbe értél. Én ezt komolyan így gondoltam, amíg férjhez nem mentem. Most meg a lányom gondolja így és úgy gondolom, hogy ezt nem kellene ennyiben hagyni.

Kérlek mesélj az életedről. Nincs fészbukod, nem tudlak követni, így nem tudom mi is történt veled azóta. Milyen a herceg, amikor leszáll a lováról? Elviszi a szennyest a kosárig? Válogat? Elégedett az életével? Hisz önmagában? Hazahozza a királyság problémáit? Milyen az otthonod? Van magán szférád? Hagyják, hogy önmagad legyél, vagy egész nap virítanod kell?

Szültél? Biztos szültél, hisz egy herceg feleségének kötelessége. Mi van akkor, amikor épp nem sír a gyermek, nincs hivatalosan semmi dolgod? Mire gondolsz, mire vágysz? Van időd álmodni és kívánni magadnak valamit, vagy erre nem jut tér és idő? Biztos álmodsz, hisz a padló sikálása közben is voltak álmaid. Valóra váltak? Gyerekként pokolnak láttam az életed, most felnőttként kérdem, a mostani életed jobb? Akkor érzelmileg és fizakailag is ki voltál szolgáltatva a mostohádnak, ami kegyetlen. Ugye, hogy ez az állapot megszűnt? Mondd kérlek, hogy ettől legalább megszabadultál.

Megmondom miért kérdem. Az a tapasztalatom, hogy nem tudunk leckéket megspórolni.  Ha menekülésben vagyunk, akkor nem választunk jól. Ha sokat tűrtünk, akkor hajlamosak vagyunk a következő rosszban is sokáig időzni. Nagyon remélem, hogy veled nem történt semmi ilyesmi, de félek picit. Én is férjhez mentem. A herceg szép és magas, akkor is ha leszáll a lováról. Elviszi a szennyest a kosárig. Mos is. De így is nehéz. Nagyon nehéz. És én nem menekültem ebbe a házasságba, mint te. Én sokáig készültem erre a szövetségre és nagyon sok munkánk van benne. És mégis nehéz. De ezt nem tudom, hogyan mondjam el a lányaimnak. Ők azt hiszik, hogy a házasság a  révbe érés. Amikor látjék az erőfeszítést azt hiszik, hogy valamit biztosan nem csinálunk jól. Mert a mesében minden könnyen megy, minden jó elnyeri a jutalmát. A te történeted is ezt tanítja nekik. És tudjuk, hogy nem így van ez. Mindketten. Ezért kérni szeretnék tőled valamit. Kérlek mesélj az életedről. Ne higgye egy gyerek sem, hogy a cél az esküvő. Valahogy arról is kellene beszélni, hogy mi van utána. Én mutatom, de nem vagyok olyan csodálatos, mint te. Ha van benned női szolidaritás, vagy van neked is lányod, akkor érteni fogod mit kérek tőled. Azt kérem, hogy mesélj arról, hogy mi van az esküvő után. Vagy mi van a házasság után, amikor a herceg és a hercegnő úgy döntenek, hogy túl nehéz és nem éri meg. Fontos lenne. Azt hiszem, hogy neked, mint aki emblematikus figurája vagy ennek az életmodellnek, felelőssége van. Felelősséged a folyatásról is szólni. Addig hallgatom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=0ShzHUq_ejI és nagyon erőlködöm, hogy ne gondoljak arra, hogy ezt te énekeled.

Várom a válaszod. Bármelyik lányos anyának elküldheted, vagy az Életfának az új székhelyére is beviheted Ilonának (igen-igen, Tündér Ilonának).  Mély tisztelettel és nagy kételyekkel ölellek, Kati

Reklámok

6 thoughts on “Kedves Hamupipőke,

  1. Kedves Kati!

    Nagy örömmel olvastam leveled, hiszen nekem eddig még nem írtak. Pedig hol volt, hol nem voltam, meg aztán az utóbbi időben internetem is hol volt, hol nem volt. Szóval megleptél, köszönöm!
    A kérdéseid nem mindennapiak. Tudod, általában engem azzal illene nyaggatni, milyen ruhatáram, van, melyik bálban voltunk, s melyikbe készülök éppen. Mit szól a királyság, ahhoz hogyan nézek ki második gyermekem szülése után… szóval ehhez képest te csupa hétköznapi, emberi kérdéseket teszel fel, de mélyről jönnek.. s elgondolkodtattak.
    Igazából néhány évvel ezelőtt én is meg a hercegem is hasonlóképpen elhidegültünk egymástól. Úgy kezdődött, hogy a gyerek(ek) dajkálása, szoptatása éjjel-nappal lefoglalt, kifárasztott… s bár jöttek dajkák hetedhétországból is segíteni, amire észrevettem már egy „hideg” fekvőhelyem maradt, a hercegem „kiköltözött”, ne zavarjon, s ne zavarjuk. Elég nehéz volt visszaköltöztetni, de hál’istennek a tündér nénémnek, tudod, aki a múltkor is megsegített a báli ruhával, sikerült elvarázsolni őt. Hogyan? Hát egyszerűen csak azzal, hogy leültetett minket, s naphosszat beszélgettünk, gyerekek nélkül… Miről? Pl. egymásról, az ő fontos munkájáról, a teendőinkről…meg az emlékeinkről… Jaj az volt az igazán szép, amikor eszünkbe jutott, hogy szaladtam éjfél előtt csak fél topánkával a lábamon… S nevettünk…tudod azt hiszem ebben áll a varázslat: kérdezni, meghallgatni, emlékezni EGYÜTT s nevetni-nevetni. Persze ez csak akkor lehetséges, ha közben a kis hercegnőink, hercegfiink jó kezekben vannak egy-egy palotán kívüli táborban, vagy más nagymamás/dajkás programon… szóval biztonságban, de nem velünk. 
    A másik, az a szeretet nyelvek megtanulása. Ehhez igazából Hófehérkének a segítsége jött jól, mert ő volt egy képzésen, ahol erről beszéltek, s megvette a könyvet is. Gary Chapman Egymásra hangolva – Az öt szeretet nyelv című kiadványa lenne e varázskönyv. Hát mondom neked, azt vettem észre, hogy egy este eltűnt az éjjeliszekrényemről…mert éppen a hercegem olvasta… s csodálkozott rá a leírtakra. Mert bizony nekünk, de nemcsak kettőnknek, hanem még gyerekeinknek is eltérő a szeretet nyelvünk. Én pl. imádom ha megölelnek, hozzám érnek… a kislányunk is ölelkezős, a kisfiunk ettől egyenesen menekül, neki más kell, elismerő szavainktól repül, s gyönyörűen ír, tudod éppen most tanulja az ábc-t… Hát a hercegem is inkább annak örül, ha megdicsérem munkáját, főleg ha az a palota körüli munkák közé sorolható. Ne érts félre, továbbra se ő mossa ki maga után a kádat… ;), ahogy a dalban sem, de azért ő a legnagyobb hős a világomban, főleg ha a nem működő fűtést vagy villanykapcsolót szerelni kell. Szóval ezt a varázskönyvet mindenképp szívből ajánlanám neked.
    Emellett pedig elárulom, havonta egyszer kirúgok a hámból…vagyis tartom a Ma az én napom – jelszó alatt a kizárólag csak magamra figyelő koncentráló napomat. Imádom, hogy akkor, ha olvasok, csak én lehetek a kis szobám kuckójában, s nem háborgatnak, még az is megtörténhet ilyenkor, hogy városi fodrászhoz megyek (mert tudod ezen is változtatnom kellett, mert ide a palotába bejártak a szépítők, nem én mentem ki… na ezt megoldottam, én megyek mindenhova, s az én napomon ezt kíséret nélkül tehetem.) Szóval az én időm nagyon fontos lett nekem. S ez jót tett a talán a hercegemnek is, mert ilyenkor, ha otthon van, megismeri/végzi a gyerekek körüli teendőket. A múltkor épp azon kaptam őket, amíg én távol voltam, s éppen hazaértem, amint darázsfészek sütésével ügyeskedtek, hiszen arra a napra a konyhai cselédeink is kimenőt kaptak 😉
    Valahogy így próbálunk meg boldogulni. Nagyon fontos, nem engedjük, hogy a szeretetlenség, közénk lépjen/álljon. Jaj, s majdnem elfelejtettem, nehogy azt hidd nincsenek nehéz időszakok veszekedések a gyakori kiszállások, megbeszélések, távolra utazások ügyintézesek miatt…vannak, s a sor kiapadhatatlan mindabból a sokféle teendőből, amit hercegem is meg néha én is tehetnénk egymás nélkül, csak egyszerűen egymás mellett élve, de nem együtt. Viszont az nagyon fontos: a házasság nem erről szól, hogyan érünk révbe, s élünk egymás mellett, s néha (sajnos a veszekedések miatt) egymás ellen, hanem arról, hogyan teszünk a „nagy révbe érés” után (hogy téged idézzelek) mindketten azért, hogy házastársak, s ne házsárt-társak legyünk. S ezt udvari tanácsadónk dr. Mészáros Ádám hírleveleire feliratkozva én is próbálom tanulgatni/ gyakorolni.
    A legutóbbi levelében ez állt: „Ha valamely napon nem teszünk semmit, hogy házasságunk legyen, akkor azon a napon NINCS házasságunk. Mikor mondhatjuk, hogy házasságban élünk? Akkor, ha:
    – reggel kedvesen búcsúzunk el a társunktól
    – napközben érdeklődünk a társunk felől
    – tudatosan szánunk időt arra, hogy egymásra figyelve beszélgessünk
    – kifejezzük a csodálatunkat, elismerésünket és megbecsülésünket a társunk felé
    – megöleljük egymást
    – megteszünk érte egy kedvességet
    – és így tovább…
    A sor végtelen, de egy biztos: azokon a napokon, amikor nem fejezzük ki a szeretetünket a társunk felé, akkor a viszonyunk ugyanolyan vele, mint a szomszédunkkal, egy afrikai benszülöttel vagy a japán miniszterelnökkel – szóval mint egy vadidegennel! Tudom, hogy kemény szavak ezek, de inkább gondoljuk csak végig: mit tettünk ma, hogy legyen házasságunk? Arra vártunk, hogy kapjunk valamit, vagy megpróbáltunk a társunk kedvében járni?”

    Akkor most siess, ne engem olvass tovább, ne is válaszolj most, hanem házastársad szemét, szavait, érintését keresd! Megéri! S a hol volt hol nem volt- ból lehet egy szép házasságod…

    2015.március 22. Szeretettel ölel Hamupipőke 

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s