Kedves Hamupipőke,

Kati vagyok és nagy rajongód gyerekkorom óta. Most egy kicsit bajban vagyok és mint egyik példaképem, téged kérlek meg, hogy segíts ki pár válasszal. Elmondom, hogy miért is lettél te az egyik kedvenc mesehősöm, hogy értsd azt is, amit kérek. Az tetszett benned, hogy te nem szenvedő alany voltál. Adott volt egy méltatlan helyzet, de te kihoztad a maximumot belőle. Takarítanod kellett, de el mertél menni a bálba, amikor lehetőséged adódott. Ott álltál helyt ahol kellett, éltél a lehetőségeddel és a mese végére révbe értél. Én ezt komolyan így gondoltam, amíg férjhez nem mentem. Most meg a lányom gondolja így és úgy gondolom, hogy ezt nem kellene ennyiben hagyni.

Kérlek mesélj az életedről. Nincs fészbukod, nem tudlak követni, így nem tudom mi is történt veled azóta. Milyen a herceg, amikor leszáll a lováról? Elviszi a szennyest a kosárig? Válogat? Elégedett az életével? Hisz önmagában? Hazahozza a királyság problémáit? Milyen az otthonod? Van magán szférád? Hagyják, hogy önmagad legyél, vagy egész nap virítanod kell?

Szültél? Biztos szültél, hisz egy herceg feleségének kötelessége. Mi van akkor, amikor épp nem sír a gyermek, nincs hivatalosan semmi dolgod? Mire gondolsz, mire vágysz? Van időd álmodni és kívánni magadnak valamit, vagy erre nem jut tér és idő? Biztos álmodsz, hisz a padló sikálása közben is voltak álmaid. Valóra váltak? Gyerekként pokolnak láttam az életed, most felnőttként kérdem, a mostani életed jobb? Akkor érzelmileg és fizakailag is ki voltál szolgáltatva a mostohádnak, ami kegyetlen. Ugye, hogy ez az állapot megszűnt? Mondd kérlek, hogy ettől legalább megszabadultál.

Megmondom miért kérdem. Az a tapasztalatom, hogy nem tudunk leckéket megspórolni.  Ha menekülésben vagyunk, akkor nem választunk jól. Ha sokat tűrtünk, akkor hajlamosak vagyunk a következő rosszban is sokáig időzni. Nagyon remélem, hogy veled nem történt semmi ilyesmi, de félek picit. Én is férjhez mentem. A herceg szép és magas, akkor is ha leszáll a lováról. Elviszi a szennyest a kosárig. Mos is. De így is nehéz. Nagyon nehéz. És én nem menekültem ebbe a házasságba, mint te. Én sokáig készültem erre a szövetségre és nagyon sok munkánk van benne. És mégis nehéz. De ezt nem tudom, hogyan mondjam el a lányaimnak. Ők azt hiszik, hogy a házasság a  révbe érés. Amikor látjék az erőfeszítést azt hiszik, hogy valamit biztosan nem csinálunk jól. Mert a mesében minden könnyen megy, minden jó elnyeri a jutalmát. A te történeted is ezt tanítja nekik. És tudjuk, hogy nem így van ez. Mindketten. Ezért kérni szeretnék tőled valamit. Kérlek mesélj az életedről. Ne higgye egy gyerek sem, hogy a cél az esküvő. Valahogy arról is kellene beszélni, hogy mi van utána. Én mutatom, de nem vagyok olyan csodálatos, mint te. Ha van benned női szolidaritás, vagy van neked is lányod, akkor érteni fogod mit kérek tőled. Azt kérem, hogy mesélj arról, hogy mi van az esküvő után. Vagy mi van a házasság után, amikor a herceg és a hercegnő úgy döntenek, hogy túl nehéz és nem éri meg. Fontos lenne. Azt hiszem, hogy neked, mint aki emblematikus figurája vagy ennek az életmodellnek, felelőssége van. Felelősséged a folyatásról is szólni. Addig hallgatom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=0ShzHUq_ejI és nagyon erőlködöm, hogy ne gondoljak arra, hogy ezt te énekeled.

Várom a válaszod. Bármelyik lányos anyának elküldheted, vagy az Életfának az új székhelyére is beviheted Ilonának (igen-igen, Tündér Ilonának).  Mély tisztelettel és nagy kételyekkel ölellek, Kati