A gyerekverés ördögtől való?

Spockot fogok parafrazálni, aki teheti most meneküljön 😀  Ő azt mondja, ha a gyerek átment minden határon és te megütőd TEHETETLENSÉGEDBEN, akkor a gyereknek nem lesz baja. Arra fog következtetni, hogy anyámat is fel lehet annyira dühíteni, hogy törjön-zúzzon. Ezért a kijelentéséért Spockot falhoz állította az amerikai szakirodalom. Ez most csak azért érdekes, mert ez jelzi, hogy Amerikában valamikor az ’50-es években vált tabuvá a gyerekek testi fenyítése.

Bő 30 évre rá Popper is írt olyan esetekről, amikor egy-egy anyai pofon a szakadék széléről hozta vissza a gyereket. Őt nem kövezte meg senki ezért, meglátásom szerint azért, mert mindig pontos helyzetleírással szolgált. Így senki nem kérdőjelezte meg a pofon jogosságát egy felnőtt ember sem. (Ezeket a példákat akkor is elmondta, amikor már Vekerdy és Ranschburg szaktekintélynek számítottak, szóval nem gondolom, hogy ez kelet elmaradását jelezné). Hogy van az, hogy a norma, hogy ne verd a gyereket csak addig áll, amíg a szülők jogosnak nem érzik a fenyítést? Mitől lesz a fenyítés jogos és mikor van az az ördögtől?

Nem tartom a gyerekverést, pofozkodást sem jogosnak, sem módszernek. DE van az a helyzet ahol az ember cérnája elszakad. Van az a terhelés, ahol az ember elveszíti a kontrollt. Ne faragjunk belőle erényt, ne keressünk felmentést magunknak, hanem ismerjük be. A TEHETETLENSÉG az sokszor vezet ÖNKONTROLL VESZTÉSHEZ, ami meg AGRESSZIÓHOZ. Az agressziónak meg nagyon sok fajtája van: lehet ütni, kiabálni, megalázni, csúfolkodni, hibáztatni vagy átruházni a felelősséget. Nem gondolom, hogy egy fenékre verés jobban traumatizálja a gyereket, mint amikor valamelyik szülő magából kikelve ordít. Mindkettő agresszió és mindkettő rombol!  Ugyanakkor az agresszió egy nagyon drasztikus jelzése a szülőnek, hogy átlépték egy határát, amit nem kellett volna. Jelzés arról is, hogy a szülő ember és van az a helyzet, amikor ő is kontrollt veszt. Nem szerencsés, de nem is világvége, ha ez megtörténik.

Nagyon szép és jó lenne, ha tudnánk mindig a helyzet magaslatán arról kommunikálni, hogy miért rossz az nekünk, szülőknek, amit a gyerek tesz. Vagy arról, hogy miért veszélyes egy zsilettpengét szopogatni.  Még jobb lenne, ha a gyerek annyira receptív lenne mindig a mi érzéseinkre, hogy ez azonnal hasson rá. Ez lehet cél, de mennyire lehet ez elvárás?

Határt szabni önmagunknak is nehéz, nemhogy valakinek akinek a testi-lelki jóléte tőlünk függ. Türelmetlennek, agresszívnek lenni nem deviáns és elítélendő. De ha mi szülőként eljutunk idáig, akkor ez legyen norma a gyerek irányába is. Ha mi ordíthatunk, akkor néha ő is. Ha mi üthetünk, akkor neki is szabad. Ha nem velünk, hát a kisebbel, hisz mi is a gyengébbet ütjük. Az agresszió nem megoldás, hanem egy kétélű fegyver, amivel nagyon óvatosnak kell lenni.

Popper szerint semmi sem árt, ami elfogadáson belül történik. Ha egy gyereknek az az alapélménye, hogy ő úgy jó, ahogy van, akkor az alkalmi dühünk nem fogja tönkretenni, akármilyen formában is tör a felszínre. Nekünk ilyenkor nincs más mit tenni, mint belátni, hogy néha a mi önkontrollunk sincs a helyzet magaslatán. Meg nem árt szembesülni a tehetetlenségünkkel sem, mert amikor kamaszaink lesznek, ez lesz az alapélmény 🙂

kovecsek

Reklámok

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s