Vállalkozói attitűdök társasozás közben

Nu te supăra frate, ahogy a fiúk játszák. 1 bábuval halad hatalmas sebességgel a cél felé, mindenkit lesöpör a tábláról. A hatos dobásnál halad, csak az egyessel lép ki. Kár a hatost kilépésre pazarolni. Ha kiüt egy bábut, kacag rajta. Az is, akinek a bábuját kiütötték, mert hát ilyen a játék.

Nu te supăra frate, ahogy a lányok játszák. Igyekszik minden bábuját kihozni. Ha ki kell ütnie valakit, inkább a másik bábuval lép. Majdnem sírva fakad, ha kiütik a bábuját és hosszas okfejtésbe kezd, hogy miként lehetett volna másképp csinálni, hogy az ő bábuja megússza.

Konkrétan megtörtént eset. Családi játszódélutánon. Kezdetben, mikor jeleztem, hogy lehetne ezt másképp is csinálni, akkor úgy néztek rám, mintha viccelnék. Ahogy haladtunk előre a játékbam, kifejtettem azon nézetem, hogy úgy érdemes játszani, dolgozni, élni, hogy a legkisebb mértékben ártsunk. A férjem elmondta, hogy ez csak játék. Amivel egyet is értek, de mire tanít? Hogy haladj előre, szüntesd meg a konkurenciát, ne légy semmire tekintettel. Kikacagtak, azt mondták, hogy ennek a játéknak ez a lényege.

Én sem vagyok rest, a következő alkalommal kiütöttem a fiam bábuját. Nem esett jól neki, de kacagott zavarában. Én meg rákérdeztem milyen érzés. Öszinte volt a gyerek: rossz. Megkérdeztem, hogy nem lenne jobb úgy játszani, hogy ezt ne kelljen megélni? De hát úgy nem nyerek, volt a válasz. Így sem biztos. (Utolsónak ért célba!)

Lement még egy kör, amikor kiütötte a lányom bábuját. Ekkor már bennem sem volt kegyelem, megígértem, hogy ezután minden lehetőséget megragadok és kiütöm. Aztán a lehetőségnél megkegyelmeztem. Megértette. Akkor ott. Átgondoltuk, hogy miként lehet játszani úgy, hogy ne kelljen ártani. Az egyik fő elv, ami megváltozott, hogy nem egy bábú van fent a táblán. Ha nem kell azon stresszelni, hogy kiütik, lehet több is. Így minden esetben volt választási lehetőségünk. A játék a körülményeken múlott, azaz, ki mennyit dob. Lehetett arra koncentrálni, hogy hogyan dobjuk a kockát, cselezni, ügyeskedni. Rengeteget kacagtunk. Én másodiknak értem be. A fiam negyediknek, a lányom harmadiknak. A nyertes a férjem és lányom közös csapata volt.

Mondhatjátok, hogy idealista vagyok, hogy nem nevelem a gyereket életrevalóságra. De! Életre nevelem, egy olyanra, ahol jól érzi magát. Mert játszani lehet úgy is, hogy néha kacagunk a hatalom mámorától, máskor meg kacagunk zavarunkban, mert veszteség ért. De lehet úgy is, hogy a kockadobáson kacagunk, összekaccsitunk s közben jól érezzük magunkat. Remélem, hogy a gyerekem majd talál olyan játszótársakat a való életben is, akikkel lehet így játszani és nem kell egész életében versenyt futnia. Addig nekem csak annyi a feladatom, hogy érzés szintjén megtapasztalja, hogy mi a különbség a két cselekvési forma között.

PS én viszont szembesültem azzal, hogy valóban másképp látom a gazdaság működését, mint sokan. Nem akarok első lenni. Jól szeretném érezni magam, jó érzéssel akarok tükörbe nézni és közben megélni akarok. A lehetőségeimhez és képességeimhez a legjobban. Dolgozni ezen szeretnék: a lehetőségeimen és a képességeimen.

3 gondolat “Vállalkozói attitűdök társasozás közben” bejegyzéshez

Mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s