4

Más gyereke

Sokat beszéltem a saját gyerekeimről, most máséról fogok. Mondjuk ez nem egészen így van, hisz minden gyerek, akivel dolgozom, tanítványom lesz, az valahogy az én gyerekem is lesz. Nem tudom mikortól vagy hogy, de kialakul egy ilyen szülőszerű viszony.

Akiről ma mesélni szeretnék, az egy 18 éves lány, tanúja voltam amint felnőtté vált. Láttam, hogy megkínlódott az érettségivel és azt is, hogy esett ki az egyetemi felvételin. Úgy döntött, hogy egy évet itthon marad, készül a felvételire és pihen. Így pontosabban fogja tudni mire vágyik, mit szeretne.

Eltelt másfél hónap a felvételi óta, kapott munkaajánlatot és most bizonytalan. Az erény azt mondatná vele, hogy elmegy dolgozni. De nem érdemes, mert a fizetés szinte semmi, le lenne kötve és készülni sem tudna rendesen. Elbizonytalanodott és eljött megbeszélni a kételyeit.  Kiderült, hogy abban is kételkedik, hogy egyetemre kellene menni. Hallgattam, kérdem mire vágysz? Sérült gyerekekkel dolgozni. Akkor miért készülsz orvosira? Mert az egy olyan hivatás amiből meg lehet élni, a szüleim is helyeslik és a végén dönthetek úgy, hogy sérült gyerekekkel foglalkozom.

Ültem és hallgattam, hogy miért ésszerű neki egyetemet végezni, miért pont ezt az egyetemet és hogy milyen kevéssé számít, hogy mire vágyik a sok észérvvel szemben.  Hallgattam és eszembe jutott a sok értelmiségi, akivel külföldön találkoztam, és akik nem használják az oklevelüket. És akkor kibújt belőlem az ördög ügyvédje. Megkérdeztem, hogy a nála idősebbek mit csináltak egyetem után. Kiderült, hogy mindenki külföldön van, vagy alkalmazásban minimál bérért/feketén. Kérdem elégedett-e bármelyikük? Az ő megítélése szerint nem. Ha elment, akkor honvágya van, ha itt maradt kilátástalan a helyzete. Kérdem, szerinte mi a megoldás. Szerinte a vállalkozás, a lottón való nyerés vagy a gazdag amerikai nagybácsi.

És akkor összegeztünk. Az ő generációja két dolog közül választhat: külföldön dolgozik vagy vállalkozik. A többi lehetőség annyira kis százalékuknak opció, hogy nem érdemes róla beszélni. Így a logikus választás nem az egyetem, mert három év múlva is ezek lesznek az opciók. A megoldás, hogy elkezd valamit csinálni, amiben örömét leli és az majd hozza, hogy mit kell tanulni.

Azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom gondolni, hogy az egyetem nem elengedhetetlen. Nagyon nehezen engedem el a hitem, hogy tanulással az ember jobb jövőt biztosíthat magának. Nem tudom mi változott meg. Talán az, hogy az egyetem nem készített fel a feladatokra, amik a munkahelyemen vártak rám. Vagy a sok okleveles pincér? Talán a sok nagyon jó tanár, aki nem tudta befizetni a gyerekét nyári táborra? Az is lehet, hogy a rendszerben való csalódás mondatja mindezt velem, nem tudom. De azt gondolom, hogy észszerűbb most valamit tenni, majd aszerint tanulni, hogy valóban szükséges-e vagy sem.

Nagyon nehéz megkérdőjelezni azokat a modelleket, amelyek évszázadokon keresztül sikereseknek bizonyultak. A tudás hatalom. A kérdés, hogy honnan lehet a legkönnyebben, legolcsóbban és leggyorsabban hiteles tudáshoz jutni.  19 évesen úgy gondoltam, hogy az egyetemen. Most 33 évesen nem merném ezt kijelenteni. Nem tudom nyugodt szívvel azt mondani más gyerekének (sem) hogy az egyetem a biztos út a siker és önmegvalósítás felé.  Vannak hivatások, ahol elengedhetetlen. Orvos nem lehet senki egyetem nélkül. De vállalkozni, beletanulni a családi vállalkozás vezetésébe lehet anélkül is. A kritikus gondolkodás kialakulásában nagyon fontos szerep jut(na) az egyetemnek, de vajon csak ezért érdemes 3 évet és hatalmas anyagi áldozatokat hozni? Nem tudom. Gondolkodom, ti mit gondoltok?

Reklámok
1

Szobatisztaság önkéntes módon

Vannak az anyatársadalmat megosztó nagy kérdések. Az egyik ilyen mindenképpen a bilizésé. Mikor kezd? Hogyan kezd? Valóban árt az eldobható pelenka és később lesz szobatiszta? És itt is van éppen elég bezzeg. Bezzeg a mi időnkben hamarabb leszoktak a gyerekek, mert nem élveztük mosni a pelenkát. Te már 1 évesen szobatiszta voltál.

Engem is nyomasztott a kérdés sokáig. A fiam 3 éves elmúlt mire szobatiszta lett. 3 éves volt, amikor már nem bírta el a családi kassza a két gyerek pelenkázását. Textil pelusoztunk volna, ha lett volna víz, de ahol éltünk, ott hetekig nem volt. Így kínomban mindent kipróbáltam. Nehezen, de 2 hét alatt szobatiszta lett a fiam. De ott és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem fogok azért vergődni, hogy a gyerekem hamarabb pisiljen vagy kakáljon célba. Aztán a sors elkényeztetett, mert a második gyerekem kétéves szülinapja előtt egy hónappal kérte a bilit, mert ő bilibe fog pisilni. Attól a perctől valóban csak bilibe pisilt. Mikor rájött, hogy mi is történt, akkor volt egy rövid székrekedéses időszaka, amikor nem volt hajlandó elengedni, ami az övé, de azt is átmeséltük, átbeszéltük. Kétévesen már szobatiszta volt teljesen. Ilkánál téma sem volt a szobatisztaság. Nem ültettem bilire, nem edzettünk, nem meséltem róla. Amikor tisztába kellett tenni és nagyon utálta, akkor elmondtam neki, hogy ezt el lehet kerülni, ha a bilibe kakálik. Behoztuk a bilit, Cicó meg azonnal visszaszokott rá majdnem 6 évesen J Szóval megvolt a szemléltetés is. De Ilkánk esze ágába sem volt ráülni. Mivel a környezetében sokan rákérdeztek, hogy milyen a viszonya a bilivel, elkezdett arról fabulálni, hogy ő mindig bilibe pisilik és kakálik. Az elvárás nagy úr még a két és féléveseknél is.

Körülbelül egy hete, este a fürdés előtt meztelenkedés volt. Ilka meg leült a bilire és belepisilt. Nemzeti ünnep tört ki, értsd egész nemzettségünk ünnepelni kezdett, hogy ez egy új kor kezdete. Felavatta a szarvasos bugyit, elbúcsúztattuk a pisit, elküldtük a többi pisivel úszni. Nagy öröm volt és boldogság, majd nagy csend. Reggel kérte a pelusát és nem volt hajlandó egy hétig bilire ülni. Mindenkinek elmesélte, hogy ő bilizik. Aztán két napja kijelentette, hogy neki bugyi kell. Kapott bugyit.  Belepisilt. Tisztát kapott, megint. Közben magyaráztuk, hogy a pisis bugyit elkerülendő, bilibe kellene pisilni. Az elmélet tetszett neki, de a gyakorlat… az hidegen hagyta. De mindenkit követett a fürdőbe. Mikor Cicó pisilt, akkor ő is bilire ült. Felismerve a lehetőséget Cicó és én óránként látogattuk a fürdőt Ilka kíséretével. A tegnap már 2/3-os többségben volt a bilibe jutott pisik száma. A szabadúszókat letagadta, néha úgy kellett mozgásban leszedni róla a pisit. Este pisilni indult és kaka lett. Na azt a kétségbeesést az arcán, azt sosem fogom elfelejteni. Megrémült rendesen a látványtól. Kérte, hogy én vigyem a bili tartalmát a vécéig. Én közben meg gratuláltam és próbáltam nemzeti ünnep hangulatot teremteni, de a nemzettség többi tagjai éppen máshol ünnepeltek. Elmeséltem, hogy ez a fenekéből jött, mert az volt a legnagyobb rejtély számára, hogy hol fért ki belőle az a nagy barna dolog. Mire hazaértek a portyázó klán tagok, addigra teljesen felvillanyozva mesélte milyen új képességét fedezte fel. A nagyok kezdetben nem lelkesedtek, aztán egy kis bátorítással, már ők is felismerték ennek a nagyszerűségét.  Volt ünnepi fagyi, mesében foglalása az új felfedezésnek és éjszakára pelenka. Reggel úgy kelt, hogy közölte az apjával, anya az aki bepisilt az ágyba. Aztán nem akart bugyit húzni. Kapott pelenkát. Két óra múlva meggondolta magát, mégiscsak a vadi új bugyiját kérte. Azóta csak bilibe pisilt. Úgy néz ki, hogy szobatiszta lesz a lányom. Magától, bilitréning nélkül és még a gumicukrot sem vetettük be. Mi lesz így a világgal?

0

Válasz Hamupipőkétől

Kedves Kati!

Nagy örömmel olvastam leveled, hiszen nekem eddig még nem írtak. Pedig hol volt, hol nem voltam, meg aztán az utóbbi időben internetem is hol volt, hol nem volt. Szóval megleptél, köszönöm!
A kérdéseid nem mindennapiak. Tudod, általában engem azzal illene nyaggatni, milyen ruhatáram, van, melyik bálban voltunk, s melyikbe készülök éppen. Mit szól a királyság, ahhoz hogyan nézek ki második gyermekem szülése után… szóval ehhez képest te csupa hétköznapi, emberi kérdéseket teszel fel, de mélyről jönnek.. s elgondolkodtattak.
Igazából néhány évvel ezelőtt én is meg a hercegem is hasonlóképpen elhidegültünk egymástól. Úgy kezdődött, hogy a gyerek(ek) dajkálása, szoptatása éjjel-nappal lefoglalt, kifárasztott… s bár jöttek dajkák hetedhétországból is segíteni, amire észrevettem már egy „hideg” fekvőhelyem maradt, a hercegem „kiköltözött”, ne zavarjon, s ne zavarjuk. Elég nehéz volt visszaköltöztetni, de hál’istennek a tündér nénémnek, tudod, aki a múltkor is megsegített a báli ruhával, sikerült elvarázsolni őt. Hogyan? Hát egyszerűen csak azzal, hogy leültetett minket, s naphosszat beszélgettünk, gyerekek nélkül… Miről? Pl. egymásról, az ő fontos munkájáról, a teendőinkről…meg az emlékeinkről… Jaj az volt az igazán szép, amikor eszünkbe jutott, hogy szaladtam éjfél előtt csak fél topánkával a lábamon… S nevettünk…tudod azt hiszem ebben áll a varázslat: kérdezni, meghallgatni, emlékezni EGYÜTT s nevetni-nevetni. Persze ez csak akkor lehetséges, ha közben a kis hercegnőink, hercegfiink jó kezekben vannak egy-egy palotán kívüli táborban, vagy más nagymamás/dajkás programon… szóval biztonságban, de nem velünk. 
A másik, az a szeretet nyelvek megtanulása. Ehhez igazából Hófehérkének a segítsége jött jól, mert ő volt egy képzésen, ahol erről beszéltek, s megvette a könyvet is. Gary Chapman Egymásra hangolva – Az öt szeretet nyelv című kiadványa lenne e varázskönyv. Hát mondom neked, azt vettem észre, hogy egy este eltűnt az éjjeliszekrényemről…mert éppen a hercegem olvasta… s csodálkozott rá a leírtakra. Mert bizony nekünk, de nemcsak kettőnknek, hanem még gyerekeinknek is eltérő a szeretet nyelvünk. Én pl. imádom ha megölelnek, hozzám érnek… a kislányunk is ölelkezős, a kisfiunk ettől egyenesen menekül, neki más kell, elismerő szavainktól repül, s gyönyörűen ír, tudod éppen most tanulja az ábc-t… Hát a hercegem is inkább annak örül, ha megdicsérem munkáját, főleg ha az a palota körüli munkák közé sorolható. Ne érts félre, továbbra se ő mossa ki maga után a kádat… 😉, ahogy a dalban sem, de azért ő a legnagyobb hős a világomban, főleg ha a nem működő fűtést vagy villanykapcsolót szerelni kell. Szóval ezt a varázskönyvet mindenképp szívből ajánlanám neked.
Emellett pedig elárulom, havonta egyszer kirúgok a hámból…vagyis tartom a Ma az én napom – jelszó alatt a kizárólag csak magamra figyelő koncentráló napomat. Imádom, hogy akkor, ha olvasok, csak én lehetek a kis szobám kuckójában, s nem háborgatnak, még az is megtörténhet ilyenkor, hogy városi fodrászhoz megyek (mert tudod ezen is változtatnom kellett, mert ide a palotába bejártak a szépítők, nem én mentem ki… na ezt megoldottam, én megyek mindenhova, s az én napomon ezt kíséret nélkül tehetem.) Szóval az én időm nagyon fontos lett nekem. S ez jót tett a talán a hercegemnek is, mert ilyenkor, ha otthon van, megismeri/végzi a gyerekek körüli teendőket. A múltkor épp azon kaptam őket, amíg én távol voltam, s éppen hazaértem, amint darázsfészek sütésével ügyeskedtek, hiszen arra a napra a konyhai cselédeink is kimenőt kaptak 😉
Valahogy így próbálunk meg boldogulni. Nagyon fontos, nem engedjük, hogy a szeretetlenség, közénk lépjen/álljon. Jaj, s majdnem elfelejtettem, nehogy azt hidd nincsenek nehéz időszakok veszekedések a gyakori kiszállások, megbeszélések, távolra utazások ügyintézesek miatt…vannak, s a sor kiapadhatatlan mindabból a sokféle teendőből, amit hercegem is meg néha én is tehetnénk egymás nélkül, csak egyszerűen egymás mellett élve, de nem együtt. Viszont az nagyon fontos: a házasság nem erről szól, hogyan érünk révbe, s élünk egymás mellett, s néha (sajnos a veszekedések miatt) egymás ellen, hanem arról, hogyan teszünk a „nagy révbe érés” után (hogy téged idézzelek) mindketten azért, hogy házastársak, s ne házsárt-társak legyünk. S ezt udvari tanácsadónk dr. Mészáros Ádám hírleveleire feliratkozva én is próbálom tanulgatni/ gyakorolni.
A legutóbbi levelében ez állt: „Ha valamely napon nem teszünk semmit, hogy házasságunk legyen, akkor azon a napon NINCS házasságunk. Mikor mondhatjuk, hogy házasságban élünk? Akkor, ha:
– reggel kedvesen búcsúzunk el a társunktól
– napközben érdeklődünk a társunk felől
– tudatosan szánunk időt arra, hogy egymásra figyelve beszélgessünk
– kifejezzük a csodálatunkat, elismerésünket és megbecsülésünket a társunk felé
– megöleljük egymást
– megteszünk érte egy kedvességet
– és így tovább…
A sor végtelen, de egy biztos: azokon a napokon, amikor nem fejezzük ki a szeretetünket a társunk felé, akkor a viszonyunk ugyanolyan vele, mint a szomszédunkkal, egy afrikai benszülöttel vagy a japán miniszterelnökkel – szóval mint egy vadidegennel! Tudom, hogy kemény szavak ezek, de inkább gondoljuk csak végig: mit tettünk ma, hogy legyen házasságunk? Arra vártunk, hogy kapjunk valamit, vagy megpróbáltunk a társunk kedvében járni?”

Akkor most siess, ne engem olvass tovább, ne is válaszolj most, hanem házastársad szemét, szavait, érintését keresd! Megéri! S a hol volt hol nem volt- ból lehet egy szép házasságod…

2015.március 22. Szeretettel ölel Hamupipőke 

2

Kék rinocérosz

Ócska, kórházi kartonozó jellegű fakeretben bajszos Feri ül, unottabb és kékebb már nem    lehetne, mi a lófaszt akarunk, ül ki az arcára, azért mégis megkérdezi:

– Miben segíthetek?
– Feljelentést szeretnénk tenni, a volt férjem megtámadott, és ez nem az első eset.
– Hát ezzel lehet nem tudunk mit kezdeni.
– Mivel?
– Hát ezzel. Sérülés van? Anyagi kár van?
– Hát.. az nincs.
– Hát akkkor ez semmi – mondja három kával a még mindig portás, mindig bajszos kék Feri. Egyikünk agya bedurran, a feszültség ott munkál mindhármónkban, láttuk és hallottuk mi történt, félünk is, az a barom berontott a kapun, mert idegen autót látott a volt felesége háza előtt. Feljelentést fogunk tenni, JÓ?! – De Feri, a kék nem adja fel. – Nem tudom, hümm. A kollegák elfoglaltak, hát de majd eldöntik, hogy foglalkoznak -e vele. Közben valamit babrál a klaviatúrán, laposüvegekhez szokott kezet látok meg egy katonai bakancsot, amivel taposom a Ferit. Közben beúszik a képbe egy tárcsázós bakelit telefon, fekete, meg egy egér, hátára kötött üzenettel fut a második szoba balrá-ba, Ferinek már a nyakát taposom, küldj utána egy macskát, hátha gyorsabban eljut a kolLEGákhoz az üzenet, hogy itt egy nő van, akit meg akart verni a volt férje, le is fejelte, mindezt a hatéves gyerek előtt, te köcsög, légy jó fiú mert.. és itt általános iskolai ugróiskola kúszik be, sarkába akad az egér lába, Feri kiterítve fekszik rajta, én meg ugrálok és nagyon élvezem. Üss vagy fuss, mondja a pszichológia, hát én most ütnék. Erőszak kultúrában élünk, ütésre veréssel reagálunk, tehetetlen dühe csak annak van, akit itt most bántalmaztak, ő inkább fél mint haragszik, és ezután még jónéhányszor el fogja mondani, ami történt.
– Semmi – billeg a seggünk alatt a lakozott pad, három hülyegyerek ül a fölénk magasodó buta arcú rendőr előtt. Lábunk alatt negyven éves metlachi, velünk szemben a büfé ajtaja, miután Feri, a kék felkapcsolta ránk a villanyt, azt nézegetjük, hány kilós állatként basz el minket az autó, ha ötvennel megy. Vagy hetvennel. És, legyünk résen, gyilkost keresnek, meg van egy szám, bántalmazottaknak, talán ott kellett volna kezdenünk, negyvenöt perc alatt ott is több segítséget nyújtottak volna gyanítom, a vonal non – stop, a rendőrőrs nem az, de lehet csak most megy a Barátok közt, és a pasziánsz sincs letiltva. Balra a falon a kis Rajmundot keresik, szüleje nem vitte vissza az apás hétvégéről, barátnőm fejét elfordítom a ragasztványról, ez az állat visszahozta, épp ez a gond, ahogy visszahozta, ne aggódj, minden rendben lesz. Fél, sírásra áll a szája, a képzetlen szakember kezet nyújt, ő vonakodva nyújtja, még mindig ülve, nem akar a férfihoz nyúlni, de amaz, erőszakosan odatolja a kezét az orra elé, nekünk annyit sem mond szevasz, áll a bakancsában, laza és undorral les. Ott, az előtérben, megsárgult villanykapcsolók és egerek közt elmondatja vele, másodjára hogy mi történt, és én nem vagyok jó polgár, bennem megint megy fel a pumpa, egyre undokabban bámulom ezt a férfit, a barátnőm tesója is egyre inkább előre hajol, mintha nem értenénk tisztán miről is van szó, és basszus, tényleg! Nem is értjük! Barátnőm makog, zavarodott, reszket, nagy nehezen kinyögi hogy a fejébe bólintott a 120 kilós volt férje, mert megkérte, hogy ne rontson be a házba, gyerektartást viszont néhány hónap után fizessen már, ha lehet, de a nagy fehér embert elhagyni nem lehet, hát bosszúból nem fizet, viszont bejön és lefejel minket.
– Aha. Megfejelte magát.
– Hát. Igen. De nem fájt. Nincs semmi bajom.. – dehogy nincs, a fenébe, megráznám, szeretnék ráripakodni, hogy de, baj van, ez illetéktelen behatolás, ez tettlegesség, ez kiskorú veszélyeztetése, megfélemlítés, családon belüli erőszak, hisz félsz, a hatévesed egész este az ágy sarkában bujkál, és arról beszél, ő bezzeg nem fél az apjától..és már nem először, édes istenem.
– Akkor, gondolom ezzel a fejeléssel nem akar kezdeni semmit. A testvér itt megszólal: de, feljentést akarunk tenni a tettlegesség miatt, és a gyerektartás. A rend őre itt flegmán odaköpi, hogy nem minket kérdez, hanem a hölgytől szeretné hallani hogy az mit akar, a tesó elnémul egy pillanatra én meg beszólok – De. Mert Meg-fe-jel-te. Tagoltam, nagybetűvel, hátha megérti, belőlem is feltör az undor, a lenézés és a megvetés, aki ma válik, az egy rendszertől válik, egy egész rendszerrel harcol, aminek ilyenek az őrei, mint ez itt, előttünk, mögötte a büféajtó, még mindig ostoba és hatalmas rinocérosz tart minket szemmel. A biztosúr belátja, nem tehet semmit, ebből vallomás lesz, hát elvezeti az áldozatot, Zita botladozik a monokróm disznósajtot mintázó kövön, lábai között cikkcakkol a szürke egér.
Nem cigizek, de akkor igen, kettőt is, tesó ötöt, aztán hálisten’ elfogy, a sofőrünk is családtag, autóval jött és ajánlotta a fuvart. Közel másfél órát várunk, halgranuláttól candy crush sagáig jutunk, meg mindenkinek van CSBE és ‘alkesz rokon válik’ -sztorija, egy dologban egyetértünk, és ezért hálás vagyok: A jog azért van, hogy megvédjen minket attól, amitől mi magunkat nem tudjuk. És egy ajtót betörő, gyerekkel zsaroló, fenyegetőző, nőverő baromtól nem tudjuk, ha hatvan kilósak vagyunk és reszketünk a félelemtől, hátunk mögött hatéves csimpaszkodik a combunkba, ezt nem szabad csinálni, ezt nem szabad csinálni apa…

Várjuk a fejleményeket, hogy vajon ez esetben a törvény velünk vagy ellenünk, és a rendőrség velünk, vagy a bántalmazóval, mert ha nem velünk, akkor azzal, aki ver. Mert minden alkalommal, amikor nem cselekszenek, azzal vannak, akik vernek, akik bántalmaznak, akik erőszakosak. Azokban tudatosul, egyre mélyebben, azokban nem változik a kép arról, hogy ők mindent, büntetlenül megtehetnek. Hogy ellenük senki nem lép fel, az áldozatuk védtelen, és mindegy, hogy mi a neme, mert az erőszaknak nincs neme, legalábbis ez nem kellene nemi kérdés legyen. Bár a statisztikák szerint mégis az.

Zita bő másfél óra múlva támolyog le a lépcsőn, mögötte les a rinocérosz kajánul, három férfi győzködte egy szobában egyszerre arról, hogy legyen okos, zárja az ajtót, ne provokálja a volt férjét, viselkedjen rendes nőként, nekik erre nincs idejük, mert valójában az utcán kéne kergetniük a bűnt. Ezek szerint a verekedő csak akkor bűnös, ha az utcán ver és idegent, ha a házban és családtagot, akkor nem, akkor teher és bosszantó hisztéria, szedje már össze magát kisasszony, mondták neki, amikor nem bírta tovább, hogy egy erőszakos esemény után a háta mögött járkálnak idegen, szintén erőszakos férfiak. Akik azt sugallták folyamatosan, hogy hülye és hogy jogtalanul panaszkodik, és nekik hatalmukban áll őt kioktatni, de nincs kapacitásuk, kedvük és szándékuk arra, hogy a verekedő ex férjet megállítsák, hogy őt adott helyzetben megvédjék, és hogy a hatévesnek megtanítsák, a világban nem az erő a megoldás akkor, ha rendezni akarunk egy sérelmet, egy nálunk jóval gyengébbel. És hogy neki gyerekként, lesz védelme, a jog vele van, a jogot betartatók is, akkor is, ha a másik oldalon a szent és ritkán látott apa vagy anya áll.
A megfejelés a rendőrök szerint látlelet és vér nélkül semmi, az ajtón berontás sem számít, ha nem szakadt ki az ajtó tokja, és a telekre illetéktelenül belépővel sem lehet mit kezdeni, hiába bírósági végzés mondja ki, hogy joga nincs hozzá. A fenyegetés, élve felszeletelés kilátásba helyezése, anyázás és egyebek meg csak egy kis plusz, olyan mint a vegeta a párolt rizsbe, szémottevően nem változtat, csak valahogy olyan más lesz tőle. Nekik. A petrezselyem zöldje meg a rizs tetején az igazi tanács, a jóságos, felülről lefelé szóló és nőket abszolút hülyének beállító, a minden megoldások legmegoldásabbika, a royal flösh: Szerezzen be egy másik, erős férfit!!!
Sírni és reszketni, könyörögni, és gyerekkel példálózni kellett ahhoz, hogy a feljelentés meglegyen, aminek az alapja a gyerektartás nem fizetése, a fenyegetés, az erőszak és az hogy bejár a lakásba, csak egy mellékes megjegyzés, ha már itt van az áldozat és muszáj. De ne számítson semmire, csakis a gyerektartás miatt foglalkoznak majd ezzel az üggyel.

Zúg a fejünk az autóban, a reflektorok nem világítják azt a sötétséget, ami itt honol.
Kék rinocérosz nyomkodja a megsárgult villanykapcsolót, olyan a színe, mint a bakelit telefon tárcsájáé, sárga a ritkán felvillanó fény is, a lomha, súlyos állat lábai alatt szürke egér cikáz, itt valamikor dohányozni is lehetett. Azóta csak a hamutartó került az ajtón kívülre, más nem változott.

(Bodnár Erika írása)

6

Kedves Hamupipőke,

Kati vagyok és nagy rajongód gyerekkorom óta. Most egy kicsit bajban vagyok és mint egyik példaképem, téged kérlek meg, hogy segíts ki pár válasszal. Elmondom, hogy miért is lettél te az egyik kedvenc mesehősöm, hogy értsd azt is, amit kérek. Az tetszett benned, hogy te nem szenvedő alany voltál. Adott volt egy méltatlan helyzet, de te kihoztad a maximumot belőle. Takarítanod kellett, de el mertél menni a bálba, amikor lehetőséged adódott. Ott álltál helyt ahol kellett, éltél a lehetőségeddel és a mese végére révbe értél. Én ezt komolyan így gondoltam, amíg férjhez nem mentem. Most meg a lányom gondolja így és úgy gondolom, hogy ezt nem kellene ennyiben hagyni.

Kérlek mesélj az életedről. Nincs fészbukod, nem tudlak követni, így nem tudom mi is történt veled azóta. Milyen a herceg, amikor leszáll a lováról? Elviszi a szennyest a kosárig? Válogat? Elégedett az életével? Hisz önmagában? Hazahozza a királyság problémáit? Milyen az otthonod? Van magán szférád? Hagyják, hogy önmagad legyél, vagy egész nap virítanod kell?

Szültél? Biztos szültél, hisz egy herceg feleségének kötelessége. Mi van akkor, amikor épp nem sír a gyermek, nincs hivatalosan semmi dolgod? Mire gondolsz, mire vágysz? Van időd álmodni és kívánni magadnak valamit, vagy erre nem jut tér és idő? Biztos álmodsz, hisz a padló sikálása közben is voltak álmaid. Valóra váltak? Gyerekként pokolnak láttam az életed, most felnőttként kérdem, a mostani életed jobb? Akkor érzelmileg és fizakailag is ki voltál szolgáltatva a mostohádnak, ami kegyetlen. Ugye, hogy ez az állapot megszűnt? Mondd kérlek, hogy ettől legalább megszabadultál.

Megmondom miért kérdem. Az a tapasztalatom, hogy nem tudunk leckéket megspórolni.  Ha menekülésben vagyunk, akkor nem választunk jól. Ha sokat tűrtünk, akkor hajlamosak vagyunk a következő rosszban is sokáig időzni. Nagyon remélem, hogy veled nem történt semmi ilyesmi, de félek picit. Én is férjhez mentem. A herceg szép és magas, akkor is ha leszáll a lováról. Elviszi a szennyest a kosárig. Mos is. De így is nehéz. Nagyon nehéz. És én nem menekültem ebbe a házasságba, mint te. Én sokáig készültem erre a szövetségre és nagyon sok munkánk van benne. És mégis nehéz. De ezt nem tudom, hogyan mondjam el a lányaimnak. Ők azt hiszik, hogy a házasság a  révbe érés. Amikor látjék az erőfeszítést azt hiszik, hogy valamit biztosan nem csinálunk jól. Mert a mesében minden könnyen megy, minden jó elnyeri a jutalmát. A te történeted is ezt tanítja nekik. És tudjuk, hogy nem így van ez. Mindketten. Ezért kérni szeretnék tőled valamit. Kérlek mesélj az életedről. Ne higgye egy gyerek sem, hogy a cél az esküvő. Valahogy arról is kellene beszélni, hogy mi van utána. Én mutatom, de nem vagyok olyan csodálatos, mint te. Ha van benned női szolidaritás, vagy van neked is lányod, akkor érteni fogod mit kérek tőled. Azt kérem, hogy mesélj arról, hogy mi van az esküvő után. Vagy mi van a házasság után, amikor a herceg és a hercegnő úgy döntenek, hogy túl nehéz és nem éri meg. Fontos lenne. Azt hiszem, hogy neked, mint aki emblematikus figurája vagy ennek az életmodellnek, felelőssége van. Felelősséged a folyatásról is szólni. Addig hallgatom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=0ShzHUq_ejI és nagyon erőlködöm, hogy ne gondoljak arra, hogy ezt te énekeled.

Várom a válaszod. Bármelyik lányos anyának elküldheted, vagy az Életfának az új székhelyére is beviheted Ilonának (igen-igen, Tündér Ilonának).  Mély tisztelettel és nagy kételyekkel ölellek, Kati